AJÁNLÓ
 
06:00
2015. 05. 08.
"…a clavecint [csembalót] a maga idejében aligha hurcolták koncertpódiumra; ez a vékonyhangú...
A bejegyzés folyatódik
 
06:00
2015. 05. 08.
Ha bárkinek is kétségei lettek volna afelől, hogy Johann Sebastian Bach minden idők egyik legnagyobb...
A bejegyzés folyatódik
 
06:00
2015. 05. 08.
Mi lenne aktuálisabb és alkalmasabb, hogy felköszöntsük a 331 éve született Johann Sebastian Bachot,...
A bejegyzés folyatódik
 
06:00
2015. 05. 08.
Mit keresnek ma csellisták, orgonisták, énekesek és egyéb zenészfajták az aluljárókban?...
A bejegyzés folyatódik
 
06:00
2015. 05. 08.
Mi motiválhat valakit arra, hogy Bach összes orgonaművét megszólaltassa, és hogyan valósulhat...
A bejegyzés folyatódik
Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyakran halljuk, hogy ha az ember zenélésre adja a fejét, nem lehet elég korán kezdeni. Steven Isserlis például rendkívül fiatalon született, vannak olyan sztárhegedűsök, akik még mielőtt mászni kezdtek volna, hegedülni tanultak… És itt van Sir John Eliot Gardiner, akit otthon a szülői házban nem más, mint Johann Sebastian Bach szúrós tekintete küldött esténként aludni.

 

Ugye senkinek nem kell bemutatnunk azt a bizonyos Bach-portrét? Ha a látvány terén sok újdonsággal nem is szolgálhatunk, annál izgalmasabb részleteket világíthatunk meg a festmény elmúlt 269 évével kapcsolatban. Elias Gottlob Haussmann 1746-ban két képet készített az idős Bachról, melyből a második Carl Philipp Emanuel Bachhoz (majd pedig az özvegyéhez) került. Hogy az özvegy aztán mihez kezdett a képpel, azt nem tudjuk – a festmény közel 100 év elteltével, a 19. század végén Alsó-Sziléziában bukkant fel újra. Itt is maradt egészen a második világháborúig, amely aztán Angliáig sodorta. Az akkori tulajdonos, Walter Jenke a nácik elől menekülve érkezett Dorsetbe, ahol a Bach-képmást egy régi barátjánál, bizonyos Mr. Gardinernél helyezte el…

Bach a nagy út előtt (fotó: Jessica Kourkounis / The New York Times)
 

És miért is aktuális épp ez a történet? A Haussmann-festményt aztán 1953-ban William H. Scheide vásárolta meg, aki néhány hónappal ezelőtt hunyt el, miután (talán Bach mágikus erejének köszönhetően) épp 100 évet élt meg. Bár több mint egymillió dollár értékűre becsülték, Mr. Scheide mégis úgy határozott, hogy ahelyett, hogy halála után eladatná, inkább a lipcsei Bach Archívumnak adományozza a képet.

Gardiner Bach előtt (fotó: Jessica Kourkounis / The New York Times)
 

Bach princetoni búcsúbulijába pedig nem kisebb karmestert hívtak, mint Sir John Eliot Gardinert, aki a különleges újratalálkozás alkalmával a Monteverdi Choir-rel Lipcse polgármestere és Bach más közeli hozzátartozói előtt (néhány korty pezsgő kíséretében) két korált adott elő. Bach azóta talán már útnak is indult Lipcsébe, ahol reméljük, hogy hasonlóan ünnepélyes keretek közt találkozhat újra apjával, Johann Ambrosius Bachhal, aki a Bach Archívum külön a számukra kialakított lakosztályában várja őt.

Belinszky Anna

via The New York Times

1 Komment