playliszt

Mi motiválhat valakit arra, hogy Bach összes orgonaművét megszólaltassa, és hogyan valósulhat meg itthon egy ilyen monumentális koncertsorozat? Szabó Balázzsal a rendkívüli vállalkozásról, az orgonaszakértői tudás előnyeiről és Bach arnstadti kihágásairól is beszélgettünk.

Belinszky Anna: Az „... új utak Bachhoz...” sorozattal nem kisebb célt tűztél ki magad elé, mint hogy két év alatt Bach összes orgonára írt művét megszólaltatod a ceglédi evangélikus templom barokk stílusú hangszerén. Hogyan született meg benned az ötlet, és hogyan választottál helyszínt a koncertek megvalósításához?

Szabó Balázs: Régi tervem volt ez a sorozat, de korábban nem volt rá alkalmas helyszín Magyarországon. Olyan hangszert kerestem, amelyen nemcsak lejátszhatók a darabok a megfelelő számú billentyűn, hanem amelyen azok a hangzások is előhozhatók, amelyek Bachra, illetve az ő orgonazenéjére jellemzőek. Jelen pillanatban én egyedül a ceglédi Bach-orgonát tartom erre megfelelőnek itthon, ezért nyilvánvaló volt, hogy ott kell helyet adni a sorozatnak.

BA: Honnan lehet tudni, hogy ez a hangszer valóban hasonló ahhoz, amin Bach játszott?

SzB: Nyolc éve jártam először Arnstadtban, ahol Bach első szolgálati helye volt. A „Bach-templomban” az az 1703-ban elkészült Wender-orgona áll ma is, amelynek az átvételét 18 évesen maga Bach végezte. Azóta minden évben több hetet töltök el ott, ami mindig új motivációt és inspirációt ad Bach zenéjére vonatkozóan, és már az első pár év után megfogalmazódott bennem, hogy Magyarországra is kell egy ilyen hangszert építeni. Szerettem volna megosztani ezt az élményt másokkal is: ez az arnstadti hangszer jelentette a bázist, mikor a Zeneakadémia orgona tanszakának szerveztem utat Türingiába, innen jártuk be csillagtúraszerűen a kis türingiai falvak orgonáit, amelyek mind a barokk korból maradtak fenn. Lassan az orgonisták is egyre többen rákaptak ennek az ízére, megismerték ezt a sajátos hangzásvilágot. Következő lépésként orgonaépítőkkel is végigjártuk ezt az utat, ennek során sok olyan referenciahangszert nézhettek meg, amelyek alapján elkészíthettek egy olyan orgonát, amely hitelesen visszaadja az ottani hangzást – a ceglédi orgona ennek a gyümölcse.

BA: Ahhoz, hogy reprodukálhassuk, hogyan játszott Bach, nem elég csak a hangszer szerkezetét ismernünk. Lehet-e tudni arról, milyen hangszíneket használt, és hogyan regisztrált?

SzB: Vannak olyan darabok, amelyeknek Bach pontosan megadta a regisztrációját, ezek mutatják a tendenciáját annak, ahogyan gondolkozott. Bár kevés pontos leírás maradt fenn, azt tudjuk, hogy amikor az orgonaépítők meglátták, milyen regisztereket húzott ki, a fejükhöz kaptak, és nem értették, hogy lehet ilyen regisztereket párosítani. Amikor azonban meghallották, mindez hogyan szól, el voltak ájulva – ilyen jól még nem hallották az orgonájukat. Ebből következik, hogy azok a konvenciók és szabályszerűségek, amelyek a barokkra – főként a 16-17. század zenéjére – vonatkoznak az észak-német területen, nem lehetnek kizárólagosan érvényesek az ő zenéjére. A konvenció szerint ugyanis bizonyos fekvéseket nem lehet duplázni, így elsősorban vertikálisan építkezhet a regisztráció, azaz egyre magasabb regiszterekkel dolgozhatunk. Ezzel szemben Bach orgonahasználatára, aki elsőként ültetett át concertókat, valamint a triószonátákon keresztül kamarazenét is az orgonára, elsősorban a horizontális építkezés volt a jellemző. Ennek persze technikai okai is vannak, amik az egyes területek orgonaépítészetének sajátosságaiból fakadnak. Mindez a ceglédi orgonán kiválóan működik: a hangszeren – bár kisebb, mint az arnstadti eredeti – a legfontosabb hangszínek jelen vannak és leképezhetők.

BA: Törekszel arra, hogy Bachhoz hasonlóan szólaltasd meg a műveket, vagy inkább a saját ízlésed szerint alakítod az interpretációt?

SzB: Szerintem minden előadónak van egy meggyőződése arról, hogyan játszhatott Bach, én ezt a magam esetében próbálom objektív módon szilárd alapokra helyezni, sokat kutattam a korabeli forrásokat és hangszereket. Persze aztán természetesen beleszól a személyes ízlés is, illetve az is, ha a műveknek valamilyen sajátos, mögöttes jelentéstartalma van, például egy korálfeldolgozás vagy konkrét zenei idézetek esetén. Ilyenkor az ember megpróbál a jelentéstartalomnak is megfelelni, ez egészen új mélységet ad Bach darabjainak. Fontos, hogy ez a két oldal – a feltételezés és a művészi meggyőződés – egymással összhangban legyen.

BA: Elsőre talán egyértelműnek hangzik, mit takar „Bach összes orgonaműve”, de ha jobban belegondolunk, nem is olyan magától értődő, mit veszünk alapul egy ilyen összeállításnál. Te milyen elveket követtél, milyen szempontok szerint válogattál?

SzB: Jogos a kérdés, hiszen amikor 1920-ban Marcel Dupré eljátszotta Bach összes orgonaművét a párizsi Conservatoire orgonáján tíz koncerten, akkor a Bach-összes még körülbelül a fele volt annak, mint amit ma Bach-összesnek nevezünk. Ez folyamatosan változik, én pedig arra törekszem, hogy minden, amiről úgy tudjuk, hogy Bachnak tulajdonítható, illetve ami az életmű logikájába bekapcsolódik, az helyet kapjon a műsorban. Az egyik nagy újítás például az, hogy a Neumeister-gyűjteményt egyértelműen Bach-művekként felvettem a sorozatba. Nem volt kérdés, hogy elhangozzanak-e azok az átiratok, amelyeken Bach keze nyoma erősen meglátszik, ilyenek például a Vivaldi-concertók. Vannak viszont olyan darabok is, amelyekről időközben bebizonyosodott, hogy nem Bach, hanem az ő növendékeinek vagy zeneszerzéstanoncainak a munkái, mint például a Nyolc kis prelúdium és fúga. Ezek a művek nem lesznek benne a sorozatban.

BA: Hogyan rendezted el a különböző koncerteken ezt a rengeteg művet? A műsorcímek arról árulkodnak, hogy nemcsak kronologikus, de tematikus összefüggések is irányították a döntéseidet.

SzB: Van ebben egy folyamatos kettősség... Az orgonaművek esetében nem minden műről állapítható meg pontosan, mikor keletkezett. Sok olyan darab is van, amelynek a keletkezéstörténete a weimari vagy még a Weimar előtti időkre nyúlik vissza, de Bach Lipcsében komolyan átdolgozta őket. Ezeknek a daraboknak az időbeli elrendezése nehézséget okozna, így amellett döntöttem, hogy ahol egyértelműek, ott az időrendi paraméterek határozzák meg a műsort, azokat a műveket pedig, amelyeknél ez valamilyen szempontból kérdéses, tematikus jegyek alapján fogom össze. A kottaszöveget illetően a ma elérhető kiadások mellett én elsősorban a fennmaradt kéziratok és másolatok alapján játszom, ami nagyban megkönnyíti az egyes művek besorolását.

BA: A művészi oldalad mellett orgonaszakértőként is rendkívül szoros kapcsolatot ápolsz a hangszerrel, többek között elvégeztél egy OrganExpert névre hallgató, nemzetközi orgonaszakértői mesterképzést is. Miért fontos számodra, hogy ilyen magas szinten ismerd a hangszert, és milyen hasznát látod annak, ha egy orgonista otthon van a szerkezeti, technikai kérdésekben is?

SzB: Én valahogy mindig mindent tudni akartam a hangszerről. Amikor elkezdett érdekelni az orgona, a játékhoz vagy a megszólaltatáshoz hasonlóan, vagy talán még annál is jobban érdekelt a szerkezet. Végig van bennem egy kettősség: a művészetben vagyok igazán otthon, de ugyanakkor nagyon érdekel a kézműves oldal, a fával, a technikai szerkezettel való munka is. Az OrganExpert képzés alatt megvolt a lehetőségem arra, hogy ezeket az ismereteimet jelentősen kitágítsam, és a tanulmányaim befejezését követően is folyamatosan járok továbbképzésekre külföldre. A játékomat alapjaiban változtatta meg, hogy pontosan tudom, mi történik a hangszerben, és most látom csak igazán, ahogy elkezdtem ezeket az ismereteket a tanításba is beépíteni, hogy enélkül gyakorlatilag lehetetlen orgonistaként létezni. Ha nem tudja valaki, mi az, ami a billentés és a hang megszólalása között történik, akkor neki sokkal nehezebb a hangokat irányítani, így megvalósítani a zenei elképzelését. Vannak persze olyan művészek, akik ezt intuitív módon érzik, de én azok közé tartozom, aki ha megérti, sokkal hamarabb eredményre tud jutni, mint ha lila ködben tapogatózik.

BA: A koncertezés és az orgonaszakértői feladatok mellett szakítasz időt a tanításra is. Milyen feladatot látsz el a Zeneakadémián?

SzB: Az orgonistáknak tanítok repertoárismeretet és orgonaismeretet. A repertoárismeret óráim alapvetően főtárgy jelleggel működnek, egy szerző vagy ciklus köré épülő projektekkel. A legutóbbi egy nagy Mendelssohn-projekt volt, amely egy éven keresztül futott, és amelynek a legvégén a tanszak növendékeivel megszólaltattuk Mendelssohn hat orgonaszonátáját egy különleges hangszeren Óbudán. Ez a két szemeszter gyakorlatilag végig egyesítette a tudományos hermeneutika ismereteit, a hangszerismeretet, illetve művészi oldalt, tehát a játékot magát. Nagy előnye annak, hogy így taníthatok, hogy ki tudom vinni terepre a projekteket. Nem az történik, hogy valaki a tanteremben hétről-hétre elorgonálja a művet, mint ha egy leckét mondana fel, hanem a növendékek – ahogyan majd a koncerteken is – élő közegben lépnek fel, és alkalmazkodniuk kell a hely adottságaihoz és a hangszer sajátosságaihoz is.

BA: Visszatérve a sorozathoz: melyek lesznek a következő állomások, milyen koncertekre számíthatunk a közeljövőben?

SzB: A legközelebbi alkalom március 20-án az Arnstadti kihágások című tematikus koncert lesz, amely Bach életének egy nem hétköznapi epizódjához kapcsolódik. A zeneszerző Arnstadtban szembesült azzal, hogy ha valaki bekerül egy állásba, ott olyan kötelezettségei lehetnek, amelyekkel nehezen birkózik meg, és amelyek béklyóként a művészi szabadságát is háttérbe szoríthatják. Ismert a történet a fagottos Geyersbachhal való összetűzéséről (amelynek során Bach még a szablyáját is előrántotta), vagy akár az a tény, hogy szabotálta a diákkórus működését is. Előfordult az is, hogy gyakorlatilag eltűnt a munkahelyéről: egyszerűen elment Észak-Németországba, és a négyhetes szabadságát több hónapra nyújtotta ki anélkül, hogy szólt volna az elöljáróinak. Ezek mind olyan reakciók, amelyek az ő művészi szabadság felé való törekvését mutatják. Emellett arról is maradtak fenn leírások, hogy újszerű, kísérletező játékával megzavarta az istentiszteleten az éneklőknek a nyugalmát – a koncert ezt is igyekszik majd bemutatni. Az arnstadti évek az egyik oldalon arról szólnak, hogyan próbál meg kitörni ezekből a béklyókból Bach, a másik oldalon pedig azt szemléltetik, hogyan nyilvánulnak meg az őt érő új hatások – amilyen a Buxtehudénél tett látogatása is volt – az istentiszteleti orgonajátékában és magában az életműben.

Az áprilisi, Mesterek útján járva című koncerten olyan korai művek szólalnak majd meg, amelyekben nagyon egyértelműek a külső hatások, például Buxtehude, Böhm vagy Pachelbel zenéje. Májusban pedig egy, a weimari virtuóz éveket felölelő hangverseny következik. Bach legtermékenyebb orgonaszerzői éveit jelenti az udvari orgonistaként eltöltött weimari időszak, amelyből a kor etűdjeinek megfelelő nehézségű concerto-átiratok is származnak.