AJÁNLÓ
 
10:59
2013. 12. 30.
Valaha taxisofőrök, misztikusok vagy ornitológusok voltak. Sőt mi több, egyikőjük még miniszterelnökként...
A bejegyzés folyatódik
 
10:59
2013. 12. 30.
Holnap kezdetét veszi a több mint egy héten át tartó VI. Nemzetközi Nyári Zenei Fesztivál...
A bejegyzés folyatódik
 
10:59
2013. 12. 30.
Régóta tartozom már ezzel a beszámolóval. A świdnicai Bach-fesztivál zászlóshajója, a...
A bejegyzés folyatódik
 
10:59
2013. 12. 30.
Kyle Macdonald a classicfm.com-on megjelent kottapéldáit ajánljuk ma minden érdeklődő figyelmébe....
A bejegyzés folyatódik
 
10:59
2013. 12. 30.
Aki augusztus 5-én késő délután és este is az Auer Hegedűfesztivál koncertjeit választotta,...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Mi történt 100 éve, 1913-ban a zongoramuzsikában? E kérdést járta körül Szabó Ferenc János „szalonja” a FUGÁ-ban.

A FUGA bejárata

Az egykori Hermes-ház (tervező: Kármán Aladár és Ullmann Gyula, 1909) nagyterme (belsőépítészeti átalakítás tervezője az olimpikon, Hajós Alfréd, 1913) néhány éve a Budapesti Építészeti Központ kiállítótere, illetve koncertterem.  A hely tehát idén éppen 100 éves. Szabó Ferenc János zongoraművész, zenetörténész 2013-at búcsúztató koncertjére olyan műveket válogatott, melyek 1913-ban születtek, jelentek meg vagy nyerték el végleges formájukat – mindegy is, a lényeg, hogy rajtuk az évjárat pecsétje. A „100 éves zenék egy 100 éves házban – BUÉK 1914” címet viselő koncert megdöbbentően tarka képet festett a világháború előestjéről. Érdekes, ha további száz évet röpülnénk vissza, szintén egy izgalmas évbe érkeznénk: 1813 – lipcsei csata; 1814 – bécsi kongresszus. Egy korszak vége – egy új korszak kezdete. Hogy hasonló vár-e ránk 2013-2014-ben – ki tudja?

Szabó Ferenc János Goldmark Károlytól Sibeliusig, Dohnányitól Ravelig válogatott az 1913-as évből, ha 1813-ból kellene válogatnia, azt hiszem, gondban lenne: Beethoven épp szünetelteti zongoraműveinek komponálását, Schubert még nagyon-nagyon fiatal, a szorgalmas derékhad – Hummel vagy Clementi – ebben az évben szintén hallgat, s a korszak „meglepetésembere”, Carl Maria von Weber még 1812-ben ír jelentékeny zongoradarabot, legközelebb pedig majd csak 1814-ben. 1813-ban semmit.

Szabó Ferenc János 

Szabó Ferenc János

Az egyes darabok között a zongorista társalgott a közönséggel, történelmi eseményekre (például léghajó katasztrófára és futballeredményre), jelentős irodalmi művekre utalt, néhányból fel is olvasott: Krúdy Gyula A vörös postakocsija a program orosz blokkjához, Apollinaire versei (az Alcools – Szeszek – című 1913-as kötetből) a francia szerzőkhöz adtak felütést. Remek műsorszerkesztői pillanatoknak lehettünk fültanúi, ugyanakkor jegyezzük meg, hogy a vállalkozás igen kockázatos. A zongoristának nincs módja bemelegedni, újra és újra kizökkenti önmagát.

A zenedaraboknak viszont jót tesznek ezek a megállások, mindegyik – még a szösszenet is – önálló entitássá válik, s nem egy zenefolyam könnyen felejthető elemévé. A sort Goldmark Károly (1830-1915) egyik utolsó darabja kezdte. A Georginen ciklus első tételét hallgatva felvetődött bennem, hogy miért is nem nevezzük Goldmarkot a magyar Griegnek (vagy fordítva: Grieget a norvég Goldmarknak). Aztán a következő magyar szerző, Dohnányi Ernő (1877-1960) darabjának (Szvit régi stílusban, Op. 24) két tétele (Courante és Sarabande) ékesen bizonyította, hogy a neoklasszicizmus már igencsak lóg a levegőben (Debussy, Satie vagy az 1912-es Richard Strauss-darab, az Ariadné Naxos szigetén is a „lógás” bizonyítéka), s az irányzatot hiba kizárólag Stravinskyhez kötni. Stravinsky persze megidéződik, igaz csak szóban, hiszen az 1913-as év – „a botrányok éve” – elképzelhetetlen lenne A tavaszi áldozat említése nélkül.

 

Felfedezés a következő darab is, Erich Wolfgang Korngold (1897-1957) Hóember-balettjének két tételének zongoraátirata. Honnan veszi egy alig tinédzser ezt a dekadens hangot? Vagy a dekadencia nem is életérzés, hanem „csak” technika?

Krúdy Gyula vezeti fel az est legmodernebb darabjait – micsoda fordulat! – Alekszander Szkrjabin (1872-1915) Két poémáját. A misztikus akkord bűvöletében alkotó szerző – máshogyan fogalmazva: ez a mélyen strukturalista gondolkodású szent őrült – művei különösen közel állhatnak Szabó Ferenc Jánoshoz, a két tételt érzékenyen, színeket festve szólaltatta meg. A hirtelen váltás – Szergej Prokofjev (1891-1953) Szarkazmusainak ebben az évben írt két tétele (No. 2-3) – kihívás is maradt, nem pianisztikus értelemben, az előadó a hangvételt nem találta el igazán.

Krúdy Gyula 

Krúdy Gyula

Ezzel szemben nagyon meggyőző volt Claude Debussy (1862-1918) második prelűdsorozatának két darabja (A bor kapuja, Hangafű) interpretációja. A francia szerző írásmódjával egyébként találkozhattunk már ezen az estén, előre ki nem találtam volna: Goldmark Károly darabjában az orgonapont fölött vonuló akkordmixtúrák kifejezetten Debussyt juttatták az eszembe.

Jó sikerült Maurice Ravel (1875-1937) alkalmi prelűdjének előadása is, a liszti virtuozitású Camille Saint-Saëns (1835-1921) keringőn (Valse gaie, Op. 139) viszont érződött a fáradás. A műsor utolsó, spanyolos blokkját a finn (!) Sibelius (1865-1957) és Manuel de Falla (1876-1946) művei alkották, előbbi egy spanyolos darabbal (Spagnuolo), utóbbi pedig a Rövid élet népszerű Spanyol táncával képviselte 1913-at. Előre bejelentett meglepetés (ráadás) zárta a műsort, mely már 1914-be vezetett át. Paul Charles Pratt ragtime-ja garantálta a koncertfinálé hangulatát.

Szabó Ferenc Jánosnak (1985) jól áll ez a koncertezési forma, a kutató-gyűjtögető hajlam és a zongorista adottságok nála ideálisan keverednek, úgy vettem észre, hogy a közönség is hálás volt és élvezte az estét.

Molnár Szabolcs

(FUGA, december 29.)

0 Komment