Vagy inkább Kamara.húúú? A Zeneakadémián Simon Izabella és Várjon Dénes művészeti vezetésével megvalósuló kamarazenei fesztivál eddigi koncertjeitől ugyanis leesett az állunk. Európa élvonalába tartozó színvonal, európai sztárzenészek – első, de nem utolsó beszámolónk a Kamara.hu fesztiválról…
Elsők és utolsók. Ez az idei Kamara.hu alcíme, „ami azt takarja, hogy a szerzőknek az első és az utolsó opusai szólalnak meg, illetve azok a darabok, amelyek a komponista életművében egyetlenként vannak jelen, mint például Brahms kürttriója.” – nyilatkozta Simon Izabella egy korábbi interjúnkban. Egy biztos, az „egyetlen” kifejezés sok formában megjelent a fesztivál második, pénteki koncertjén.
A hangverseny két félideje szimmetrikus épült fel: először mindig egy énekes kamaramű (Schubert, illetve Schumann), majd Brahms egy triója következett. A hangversenyt nyitó Auf dem Stormban bemutatkozott Pasztircsák Polina énekesnő, Simon Izabella zongoraművésznő és a világhírű kürtös, Radovan Vlatković. Simon Izabella a kamarazenélés szerves részének tartja az énekes-zongorás műveket, és (pontosabban ezért) nem ismeri a zongorakíséret szót, csak a zongoraszólamot… Ez a különbség pedig tisztán érződik játékában. Fegyelmezetten, figyelemmel kísérte Pasztircsák minden zenei rezdülését, ugyanakkor diktált is, ha kellett. A két művész így teljesen egyenlő partnerként, mindvégig kiegyenlített hangzásarányokkal muzsikált.
És akkor még nem tettünk említést Vlatkovićról, aki az egyik „egyetlene” volt a koncertnek. Egészen kivételes élmény hallani őt kürtölni. Ez a féle lágy, tudatos hangszín, mely mentes a legkisebb gikszertől is, felüdülés az általánosságban sajnos az ellenkezőjéhez szokott fülünknek. Hangindításainak könnyedsége szinte meghazudtolta magát a hangszert, a kürt lírai zenei eszközzé vált – és jól állt neki. Reméljük, nem ez volt az „egyetlen”, hogy hallhatta őt a magyar közönség!
Brahms H-dúr triója… Ha ez még nem lenne elég ahhoz, hogy imádjuk, megkaptuk a világ legkeresettebb muzsikusait: Várjon Dénest, Baráti Kristófot és Várdai Istvánt. Játékukat nem elég hallani, látni is kell, ugyanis a lazaság és a profizmus különös egyvelege igazi feltöltődést nyújt képben és hangban egyaránt. Közhely, de három egymásra hangolt egyéniséget hallottunk. Baráti képviselte a fegyelmezettséget és a komolyságot – mind hangszínben, mind viselkedésben. Várdai játékából olyan szintű természetesség árad, amely összetéveszthetetlen hangszínt kölcsönöz hangszerének. Ő az „egyetlen” csellista, akinek a játéka mindig és azonnal magával tud ragadni. Ami a Várjon Dénes-jelenséget illeti: nemhogy a koncert előtt, de még közben sem hinné el az ember, hogy egy ilyen szerénységet sugárzó, törékeny alkat ujjai alól ilyen monumentális erejű zene képes kijönni. Sosem érezhetőek rajta az erőlködés és a maníroskodás jelei. Arcára kiül a koncentráció, ujjai pedig valamennyi elképzelését valós hangokká konvertálják. Ha voltak is hármójuk előadásának pontatlanabbul sikerült pillanatai, az egység és az egyéniség mindvégig érzékelhető együttes ereje nem engedett levonni a produkció összértékéből.
A szünet után újra Simon Izabella és Pasztircsák Polina produkcióját, ezúttal Schumann Sechs Gedichte und Requiem című opusát hallhattuk. Az eleinte bizonytalanul éneklő Pasztircsák itt már kezdett rátalálni a hangjára. A Schubert-műnél még intimebb, két zenészt igénylő dalciklus, valamint a dalok borongós hangulata és a jól időzített szünetek mély csöndet váltottak ki a közönségből; igazi minőségi pillanatok születtek. A koncertet Brahms Esz-dúr kürttriója zárta. A már korábban bemutatkozó és mindenkit lenyűgöző Radovan Vlatković és Várjon Dénes új partnerrel, a mindössze 26 éves Veronika Eberle hegedűművésznővel egészült ki. Eberle hegedűjének hangjában volt valami aggasztó nyersesség, de a művésznő muzikalitása feledtette a hangszernek ezt a tulajdonságát. Ebben a műben vált még inkább egyértelművé, hogy Vlatković képes hangszínben, hangerőben és arányokban a többi hangszerrel abszolút egyenrangúvá tenni a kürtöt. Megkockáztatom, hogy még sosem élveztem úgy kürthangot, mint akkor. Annyiféle karakter és érzés szólt ki, amennyit ki se néznénk egy csavart réz csőből.
Az est óriási siker volt, és annyit előre elárulhatok a további beszámolókból, hogy sem a színvonal, sem a közönség lelkesedése nem esett a továbbiakban…
Mona Dániel
fotók: Zeneakadémia / Felvégi Andrea
