playliszt

Amikor a nyolcvanas években a Várban található Zenetudományi Intézetből a közeli menzára jártunk ebédelni (finoman szólva nem volt elegáns étterem, Köjálilag pedig kifejezetten kétes),  a zeneszerzői jegyzékszámok segítségével tájékozódtunk a napi menüárakban.

Joggal nevetségesnek mondható zenetudós szórakozás. Eleinte a Beethoven opusz-számok feleltek meg a forintoknak (legfeljebb 135-ig). Néhány év múlva már szükség volt a Mozart-műveket felsoroló Köchel-jegyzékre (626-ig), és azon élcelődtünk, hogy előbb-utóbb sor kerül a Telemann-jegyzékre is (3468-ig). Régóta nem járok fel oda, s így nem tudhatom, milyen az 1500 forintos tökfőzelék tükörtojással. De a Telemann-életmű említése azóta óhatatlanul pavlovi reakciót vált ki bennem, jóllehet ez ma már inkább szellemi jellegű táplálék utáni vággyá transzformálódott. Megnyugtatásul közlöm, a menzai kosztnál jobb, amit Telemann nyújtani képes.

A zenetörténet legtermékenyebb szerzője négy évvel volt idősebb J. S. Bachnál és 17 évvel élte túl. Jó viszonyban voltak, sőt Georg Philipp Telemann volt az egyik Bach fiú (Philipp Emanuel) keresztapja. Az idősebb barátot a kor közvéleménye és a potenciális munkaadók jobban ismerték Bachnál, ezért őt próbálták megnyerni a Tamás-templom zenei vezetőjének. Ő azonban egy jobban fizető állás érdekében visszalépett, s a nagyméltóságú városi tanácsnokok "jobb híján" voltak kénytelenek Johann Sebastiant választani.

Manapság ugyan van bizonyos reneszánsza Telemannak, de túlzás állítani, hogy elcsépelt szerző lenne. Simon Standage, a jeles angol hegedűművész és zenekarvezető Telemann egyik legfőbb propagátora, számos lemezfelvétele és koncertprogramja bizonyítja elkötelezettségét. Kézenfekvő és jó ötlet volt, hogy Telemann és Bach, a két barát műveit közös koncerten játsszák. Persze az összehasonlító értékelés tilos, hisz az egyikük J. S. Bach.

Georg Philipp Telemann

A műsort nyitó érdekes Telemann-mű címe kényszerűen szabad fordításban így hangozhat: "Janus arcú tragikomikus szvit". Valószínűleg minden hallgatónak újdonság volt. Humoros darab, Telemann Párizs számára készült öregkori műve, abból az időből, amikor Mozart már aktív volt, és Haydn túl volt korai szimfóniáin. Persze ez még barokkos kompozíció, s a humorának ereje sem mérhető Haydnéhoz, de a hipochondriát gúnyoló tételcímek mosolyra fakasztanak. Az utolsó tétel (Furies) például egy dandy-ről szól, aki csak a "Petit-maison"-ban (bordélyház, esetleg bolondok háza) találhat enyhet szenvedéseire. Azt is megtudjuk, hogy magára a hipochondriára a Sarabande a leghatásosabb. Csak némi fantáziával gondolhatjuk programzenének, (vajon ki tudja, melyik barokk figuráció utal a bordélyházra) de a legtöbb zenén túli hátterű darabbal így vagyunk.

A híres angol vendégegyüttes, a Collegium Musicum 90 a szó szoros értelemében “állta az erőpróbát”, hiszen a korabeli szokásoknak megfelelően állva játszottak. Művészeti vezetőjük, koncertmesterük, Simon Standage szinte tiszteletbeli magyar muzsikus, évtizedek óta jár hozzánk, és tanítja a régizene-játék mesterségét. Vashegyi György együttesének, az Orfeo Zenekarnak pedig majdnem állandó koncertmestere, másfél évtizede rendszeres a kapcsolatuk. Mégis úgy jött ki a lépés, hogy a Collegium Musicum 90 csak most lépett fel először Budapesten. A Telemann-mű után a hangverseny első felében még Bach C-dúr zenekari szvitje (BWV. 1066) hangzott el, Standage vezetésével.

Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus

A szokatlan felépítésű, két karmesteres este második részében Vashegyi György lépett pódiumra és két művet dirigált a Collegium Music 90 élére állva: Telemann: "Deus, judicium tuum" motettáját, amely a 71. zsoltár szövegére készült (TWV. 7:7), valamint J. S. Bach: D-dúr Magnificat-ját (BWV. 243). Vokális művekről lévén szó, csatlakozott a Purcell Kórus, de Simon Standage maradt a zenekar koncertmestere.

Ha J. S. Bach és G. Ph. Telemann zeneszerzői minőségének összehasonlításától tartózkodtam is, a két zenei vezetőre, Simon Standage-re és Vashegyi Györgyre ki kell térnem. Vashegyi György zenei felfogása és vezénylése nagyon hamar világossá tette, hogy ő az igazi karmesteregyéniség. Standage elsőrendű muzsikus, hegedűművész, kivételesen felkészült szakember. De rendkívül visszafogottnak, távolságtartónak, gesztusrendszerében szinte kifejezésmentesnek tűnt számomra. Az ő irányítása alatt szépen, részleteiben kidolgozottan, végiggondoltan, de összességében elég sápadtan szólt a zenekar. Olykor kisebb szétcsúszások is előfordultak. A hazai régizenét játszó együttesek hangszereseinek, például Vashegyi György Orfeo Zenekarának csepp szégyenkeznivalója sincs, ha a világ egyik legnevesebb régizenés zenekarának technikai felkészültségét figyeljük. Vashegyi színrelépésével megtelt élettel a pódium, annyi energiát sugárzott szét, hogy még a zenekar is kénytelen volt átvenni belőle. A Purcell Kórus - ezt szinte meg sem kell már jegyeznem - megint remekelt.

Annyival erőteljesebb szerzőnek mutatkozott Telemann a motettában, mint az első rész zenekari szvitjében (valószínűleg a mű is jobb), hogy meg lehet érteni, miért becsülték a kortársai ugyanolyan nagyra, mint Bachot. Bizonyára az előadásnak is köszönhettük az intenzívebb élményt.

Johann Sebastian Bach

A Magnificat Bach csekély számú latin nyelvű alkotásainak egyike, különösen koncentrált remekmű, ujjongó, örömteli darab, éppúgy alkalmas húsvéti, mint karácsonyi előadásra. Vashegyi György, a Standage-tanítvány - ezt a mester biztosan nem bánja - karmesterként túlszárnyalta tanárát, legalábbis ez a benyomásom támadt a koncert két félidejének különbsége alapján. A szólisták közül Stefanik Márta szereplése maradt igazán emlékezetes, Pintér Ágnes kulturált, érzékeny hangja túl csekély a Müpa betöltéséhez. Rövid duett-szakaszaik szép pillanatokat hoztak. A férfiak, Bárány Péter, Szigetvári Dávid, Blazsó Domonkos énekléséről biztos nem írt volna Bach bosszankodó feljegyzéseket a nagyméltóságú városi tanácsnokoknak. Az énekesek a szükséges helyeken a kórust erősítették, ami ugyan megfelelhet a hajdani gyakorlatnak, de ez a Müpa hatalmas pódiumán sok gyaloglással jár, ami kissé zavaró.

Jó volt ezekkel a művekkel oldani a feszültséget az enyhén szólva szekularizált nagyvárosi karácsony előtt. A hangverseny még néhány napig meghallgatható a MR honlapján:

http://hangtar.radio.hu/bartok#!#2013-12-20

Mácsai János

(december 20., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)