playliszt

Rózsa Miklós példátlan zeneszerzői karriert futott be a film világában, de arra mindvégig figyelt, hogy hangversenytermek számára is komponáljon. Mind a két minőségében hiteles maradt. Önéletírása is Double life, Kettős élet címmel jelent meg.

Hollywood egyik zenei ikonja a filmvilág egyik legkülöncebb figurája volt. Bár az óceán túlsó partján élt, mindvégig hű maradt magyarságához, s leginkább arról volt felismerhető, hogy képtelen volt az amerikai élethez igazodni, a forró kaliforniai nyarakat is sötét öltönyökben vészelte át. Hiába voltak egészen speciális feltételei a filmzenei alkotómunkájához, egyetlen producernek sem jutott eszébe mást keresni helyette. 1937 és 1981 között összesen 90 filmhez írt zenét, holott mindeközben nyíltan megvetette a számtalan, hiányos zenei tapasztalattal rendelkező kollégáját, akiket egyszerűen csak unalmas stúdiótöltelékeknek hívott.

Rózsa Miklós Budapesten született 1907-ben. A népzenével és a klasszikus zenével édesanyja, Berkovits Regina ismertette meg, akit Liszt-tanítványok oktattak a Zeneakdémián. Ötéves korában anyai nagybátyja, aki az akkori operazenekar tagja volt, hegedűt adott a kezébe. A gyermek nyolcévesen már koncerteket adott, első hangszere mellé véve még a brácsát és a zongorát is.

1925-ben beiratkozott a Lipcsei Egyetemre, édesapja akarata szerint a kémia fakultásra, egy év elteltével azonban világossá vált számára, hogy komponálással kíván foglalkozni, így a híres Lipcsei Konzervatórium diákja is lett zeneszerzés és kórusmuzsika-szakon, párhuzamosan végezve a két iskolát. Itteni, konzervatóriumi évei alatt készült el első két kiadott opusa.

Miután elvégezte a két iskolát, már Európa-szerte egyre több koncertteremben játszották műveit. 1931-ben egy párizsi hangversenyét követően a francia fővárosban telepedett le, ahol előbb filmvetítések szüneteiben hallható dalokhoz szerzett zenét, később szignált komponált a Pathé cég híradójához. Arthur Honeggernek a Nyomorultak című filmhez írt zenéje olyan nagy hatással volt rá, hogy azonnal felkereste a művészt, s a kialakult kiváló barátságuk révén közelebb került a filmhez. Az útja innen Londonba vezetett, 1935-ben már itt kapta az első megrendelést: a "Hungaria" című baletthez kellett zenét szereznie. A felkérésnek eleget is tett, a szimfonikus zenekarra komponált mű javarészt magyar népzenei motívumokra épül.

A balett két évadot ért meg töretlen sikerrel futó, s ez felkeltette a szintén magyar származású producer, Korda Sándor érdeklődését a Rózsa Miklós zeneszerző iránt, és azonnal szerződtette is saját, London Films Production nevű cégéhez. Első filmzenéjét itt készítette A páncél nélküli lovag című filmhez. Az 1937-es mozi főszereplője Marlene Dietrich volt.

Jelenet A páncél nélküli lovag című filmből

Ez az alkotás olyan meglepő sikert hozott számára, hogy Korda egy későbbi, A bagdadi tolvaj című filmjéhez is mindenképpen őt akarta alkalmazni. A film rendezője, Ludwig Berger eleinte ellenezte, mert már megvolt a saját embere erre a posztra, azonban Rózsa Miklós két-három daltervezete (no meg Korda hathatós közbenjárása) meggyőzte őt a váltásról.

Bár A bagdadi tolvaj forgatása közben kitört a II. világháború, és a forgatás közben kellett átköltözni az Amerikai Egyesült Államokba, ez az elkészült produkción nem hagyott nyomot, sőt, a film zenéjét Oscar-díjra is jelölték a legjobb eredeti filmzene kategóriában. A szobrocskát most még nem vihette haza Rózsa Miklós (abban az évben a Pinocchio zeneszerzői nyerték el ezt a titulust), a siker mégis látványos volt. Rózsa úgy tervezte, hogy csak a forgatás idejére költözik az Államokba, de végül úgy alakult, hogy élete égéig ott maradt. Egy évvel A bagdadi tolvaj után újra Kordának szerzett filmzenét Kipling klasszikusához, A dzsungel könyvéhez.

Rózsa Miklós filmzenei munkásságát négy alapvető időszakra osztják, ebből az első szakaszba tartoztak az előző, korai Korda-filmek, ez volt a keleties hangzású zenei korszak. Majd következnek a lélektani filmek, amelynek klasszikus példája a Bűvölet, Alfred Hitchcock és Rózsa Miklós közös remeke 1945-ből, amely a zeneszerzőnek, sok jelölés után a valóságban is meghozta a vágyott Oscar-szobrocskát. A lélektani filmek korszakában Rózsa a megszállottságot és erkölcsi pusztulást fájdalmasan „felsíró vonósokkal, csendes fafúvósokkal és disszonáns rezes-robbanásokkal” fejezte ki. Kísérletező kedvű volt a különféle hangok előcsalogatását illetően, így ő használta először Leon Theremin orosz fizikus saját magáról elnevezett, húszas években kifejlesztett "hangszerét", mely elektromosság segítségével állított elő vérfagyasztóan éles hangokat. Ez a feszült légkörű jelenetek egyik legjelentősebb hangulatfokozó eszközévé vált, egyszersmind a zeneszerző egyedülálló hangzásvilágának egyik legmeghatározóbb speciális kellékévé.

Rózsa speciális hangzásvilágát tanulmányozva kézenfekvőnek tűnik, hogy Hitchcock őt választja későbbi filmjeihez is, de nem így történt. A rendező nem volt megelégedve a zenével, úgy érezte, elviszi a vezérfonalat más irányba. A Bűvöletet követően soha többé nem dolgoztak együtt.

A második Oscar-díjat önéletrajzi könyvének címét adó, Kettős élet című filmjének zenéjével nyerte. Az 1947-es George Cukor-film után megkereste a Metro-Goldwyn-Mayer filmgyártó óriás, hogy tizenkét éves szerződést kössön Rózsával. Hogy a stúdió számára mennyire fontos a hollywoodi mércével mérve is óriási jelentőségű üzlet létrejötte, azt bizonyítja, hogy elfogadták Rózsa összes, nem mindennapi követelését. Eszerint rajta kívül senki más nem írhatott az éppen aktuális zenéhez egy hangjegyet sem, sőt, senki sem követelhette tőle, hogy a film készítése közben átírja azt. Engedélyt kapott arra, hogy kizárólag otthon dolgozzon, s stúdióba csak a legszükségesebb esetben vonuljon be, mindezeken túl pedig tudomásul kellett venniük tanári elkötelezettségét a Dél-Kaliforniai Egyetemen. Ezen furcsának tűnő szerződéshez 1950-ben még hozzávette igényét évenként három hónap fizetés nélküli szabadságra, hogy a hangversenytermek részére is tudjon komoly zeneszerzéssel foglalkozni.

Az itt eltöltött több, mint egy évtized alatt, az MGM gyártotta epikus művek részére írt történelmi-bibliai ihletésű zenéi alkotják Rózsa Miklós életének legjelentősebb, negyedik zenei korszakát. A sorozat a Bovarynéval kezdődött, majd hamarosan következett az 1951-es Quo vadis.

Jelenet az Ivenhoe-ból

Ezután a trubadúrzenébe vetette bele magát, és egy évvel később elkészült az Oroszlánszívű Richárd korában játszódó Ivanhoe. A szerző tökéletesen belehelyezkedik a XII. század zenei világába, hitelesen ábrázolja mind az áhítatos, intim pillanatokat és a hangos, eseménydús csatajeleneteket is.

Rózsa 1959-ben alkotta meg minden idők egyik legmonumentálisabb kalandzenéjét, a Ben Hur-t, amely meghozta a harmadik Oscar-díjat is a szerzőnek. A Ben Hur tökéletes példája Rózsa zeneiségének, hosszúsága ellenére sem válik unalmassá, fárasztóvá vagy nehezen befogadhatóvá. A pompás fanfárokkal teletűzdelt harci jelenetek, ünnepélyes diadalmenetek mellett a legendás harci szekér-verseny alatti dinamikus muzsika, valamint a gyönyörű szerelmi téma mind felejthetetlenné teszik a monumentális produkciót.

Jelenet a Ben Hur-ból

Rózsa Miklós saját megítélése szerinti utolsó jelentős munkája az El Cid, 1961-ben. A munka során elmélyedhetett a XII. századi spanyol folklór világában, és saját dallamaival elegyítve ezeket gyönyörűséges melódiákat alkotott. Ez után már évek teltek el egy-egy újabb zene megírásáig. 1974-ben visszatért Budapestre, hogy egy koncertet adjon életművéből. Később fiatal rendezők keresték meg, hogy a mestert visszacsábítsák a filmhez egy-egy produkció erejéig. 1982-ben, egészségi állapota vetett véget filmzeneszerzői karrierjének. Bár Hollywood szokásos kegyetlensége révén nagyon ő is, mint mindenki más, hamar feledésbe merült, a világ filmzenerajongói nem felejtették el egy pillanatra sem. 1995-ben hunyt el, káprázatos életművet hagyva maga mögött. 

Playliszt