playliszt

Matan Porat azok közé a fiatal tehetségek közé tartozik, akik csillogó külsőségek helyett érett, egyéni stílusukkal keltenek feltűnést a zenei világban. Az izraeli zongorista-zeneszerő a világ legnagyobb koncerttermeinek sorában decemberben a Zeneakadémián ad koncertet, ahol a Concerto Budapest zenekarával debütál. A művészt a közös hangverseny részleteiről és a zongorista-zeneszerző lét kihívásairól kérdeztük.

 

Belinszky Anna: December 1-jén Héja Domonkos vezényletével ad koncertet a Zeneakadémián. Járt már korábban Magyarországon? Hogyan született meg a Concerto Budapesttel közös hangverseny ötlete?

Matan Porat: Többször jártam már Budapesten, hogy egy csodálatos tanárnak, Rados Ferencnek játsszak, de ez a mostani az első hivatalos koncertem Magyarországon. Keller Andrással és a Concerto Budapesttel a múlt évadban (Bach zongoraversenyeivel) hét koncertet játszottunk Franciaországban, és kiváló kapcsolat, különleges összhang alakult ki közöttünk.

BA: Számtalan koncertteremben játszott már, fellépett többek között a Barbicanban és a Carnegie Hallban is. Hogyan jellemezné azt a közönséget, amely a leginkább inspirálni tudja?

MP: A leginkább mindig az a közönség inspirál, amelyik igazán odafigyel. Előadóként a legjobb érzés, ha azt tapasztalom, hogy mindenki figyelmesen hallgat, és bevonódik a zenébe. Nagyon várom a magyar közönséggel való találkozást, amelyről az hírlik, hogy nagyon jól informált és remek ízléssel rendelkezik.

BA: Egy előadóművész életében a „nagy elődöknek”, nagy mestereknek mindig fontos szerep jut. Kik voltak azok a tanárok, akik a legnagyobb hatással voltak az Ön zenei-művészi fejlődésére?

MP: Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hiszen csodálatos tanárokkal dolgozhattam együtt. A legfontosabb mestereim talán az első és az utolsó tanárom, Prof. Emanuel Krasovsky és Murray Perahia voltak.

BA: Fiatal kora ellenére máris számos nagy zenekarral és karmesterrel dolgozott együtt. Melyek azok a legfontosabb tényezők, amelyek meghatározzák a közös zenei munka élményét és minőségét?

MP: A jó előadás legkritikusabb feltétele, hogy a szólista egy hullámhosszon legyen a karmesterrel, és a zenekar hangképzése és az ő játéka összhangban legyenek. Szólistaként azok a legértékesebb pillanatok, amikor figyel, és minden rezdülésre reagál a zenekar, ilyenkor a közös játék szinte kamarazenévé válik.

BA: Zongoristaként és zeneszerzőként is aktív. Hogyan egyezteti össze ezt a két tevékenységet? Milyen hatással vannak az előadói és alkotói folyamatok egymásra?

MP: Alapvetően fontos számomra, hogy mindkét mesterséget a lehető legmagasabb szinten űzzem. Ez azonban évről évre nehezebb: ahogyan sűrűsödik a koncertnaptáram, egyre nehezebb időt találnom a zeneszerzésre. Lehetetlen, hogy azokban a hónapokban komponáljak, amikor rengeteg koncertem van vagy turnézom, de minden évben találok legalább két hónapot, amikor előadóként szünetet tartok, és minőségi időt fordíthatok a komponálásra.

Bár a két terület nagyon különbözik egymástól, mégis úgy érzem, hogy zongoristaként is inkább zeneszerzői mentalitással közelítek a zenéhez: mások előadói stílusánál mindig is jobban érdekelt a forma és a harmónia, és soha nem találtam örömet az előadóművészet „mesterséges” allűrjeiben. Zeneszerzőként pedig azt hiszem, hogy megértőbb vagyok az előadókkal szemben, ismerem a határokat, és mindig odafigyelek arra, hogy ha nincs rá szükség, ne komponáljak indokolatlan nehézségeket.

BA: Budapesten Brahms B-dúr zongoraversenyét hallhatja Öntől a közönség. Milyen kapcsolat fűzi a darabhoz, mit jelent ez a Brahms-mű az Ön számára?

MP: Minden alkalom valóra vált álom, mikor ezt a művet játszhatom. A B-dúr zongoraversenya zongorairodalom igazi csúcsteljesítménye – lehetőség arra, hogy az előadó és a zenekar együttműködésével egy grandiózus szimfónia szülessen meg. Nem mellesleg Brahms egyik legkiválóbb műve.