playliszt

Többre hivatott zenésszínházi kísérlet a Solti György Kamarateremben

Minden jel szerint hátrafele sült el az a marketing „fegyver”, amely a Mozart Late Night című estre – a Magyar Állami Operaház és a Zeneakadémia Koncertközpont első közös rendezésű produkciójára – a 18 éven felülieknek szóló karikát pecsételte rá. Mert ha „az alkotók a Mozart-zenében rejlő érzékiség maximális kibontására” (ZAK-honlap) törekedtek is, ez még nem ok a 22 órai kezdésre, amiként az sem, hogy a Magyar Nemzeti Balett művészei – Balaban Cristina, Horányi Adrienn, Majoros Balázs és Myasnikov Boris –, akik pedig már félmeztelenül is épp elég jól mutattak, az előadás utolsó képében tök pucéron hevernek egy kupacban…

Mindez kevésbé volna bosszantó, ha a közönséget nem olyan pontatlan információkkal halmoznák el, mint pl. hogy A színigazgató (K 486) című egyfelvonásos zenés vígjáték Mozart „ifjúkori” operája, vagy hogy ugyanezt a művet 1783-ban mutatták be – ami nyilvánvalóan a Wikipédiáról leszedett hülyeség. Segíthetett volna a nézők tanácstalanságának leküzdésében, ha az énekelt számokat feliratozzák, különösen a „Mozart-show” csattanóját jelentő Hat noktürn esetében, amelyek eredeti, olasz nyelven hangzanak el. Kár ezekért a baklövésekért, mivel maga a produkció ígéretes kísérlet a szöveghez tapadó színházi realizmustól való elszakadásra, s egy másutt már létező, másfajta, stilizáltabb zenésszínház (ld. Robert Wilson, Christoph Marthaler, Joachim Schlömer stb.) itteni meghonosítására.

A Hat noktürn minden valószínűség szerint 1786-ban keletkezett, A színigazgató című alkalmi mű egészen bizonyosan ugyanebben az évben (röviddel a Figaro házassága előtt). És ha van értelme egy szövegkönyv átdolgozásának, akkor A színigazgató esetében bizonyosan van! A Gottlieb (és nem „Gottlob” – um Gottes willen!) Stephanie szövegét teljesen újraíró humorista, Litkai Gergely szerint „két, valamikor talán többre hivatott, de mindenképpen tehetséges operaénekes, a végső csőd előtt egy pillepalack gyártó mikrovállalkozó támogatásával létrejött estben látja a megoldást. Bari Antal, a Musica Profana Egyesület elnöke és Madár Károly, önkéntes gazdasági vezető válogatást hirdet az előadásra. A próbatermet elárasztják a katasztrófavédők, az önjelölt háziasszonyok és saját magánéletük romjainak kísértetei. A katasztrófa elkerülhetetlennek látszik, de végül a zene győzedelmeskedik. Elkészül a mű, és láthatjuk a mindenkit kielégíteni próbáló előadást, egy kis csillagot, kutyaláncon.”

Nyilván nem véletlen a többszörös áttételű irodalmi-rockzenei utalás. Litkai szatirikus, abszurdba hajló szövege A színigazgatóban jól jellemzi a művészet – „mindenképpen” hivatott, de „talán” nem kiválasztott – művelőinek mai nyomorát, még ha a Kisterem publikuma nem mindig veszi is a lapot, egyelőre. Hiába, az operaelőadásokat nem feltétlenül ugyanazok látogatják, mint akik a Munkaügyek című (általam igencsak kedvelt) tévésorozaton derülnek. Ám sebaj, a pazar régi-új kamaraterem épp e két közönséghalmaz elvegyülésének válhatik majd színterévé – egyszer. A Hat noktürn pedig – a szerelmes szövegek apropóján – a művészet egzisztenciális jelentőségét fejezi ki (legalábbis az én olvasatomban), még ha a Jelinek György alkotta koreográfia gúzsba kötöttsége nem mindig hat is művészileg szándékoltnak.

Remekek A színigazgató típusai! Ám nem egészen világos, hogy ez tisztán a rendező Szarka János érdemének tudható-e be, avagy annak is, hogy „a talán többre hivatott, de mindenképpen tehetséges” operaénekesek egyszerűen önmagukat adják (ebben támogatójuk a jelmezeket tervező Menczel Róbert). Mindenesetre Bari(ton) Antal (eredetileg: „Buff”) szerepében a kiváló dikciójú Busa Tamás pompásan parodizált pojáca, Madár Károlyként („Monsieur Vogelgesang”) Mukk József tétován tutyimutyi tenor, Szendy Silver („Mademoiselle Silberklang”) alakjában Puja Andrea hamisítatlanul buta liba, Szivessyné („Madame Herz”) figurájában Sáfár Orsolya pedig pontosan azt a művelődési „illetékest” formázza, aki bármely polgármesteri hivatalból elénk léphetne. Minden tiszteletet megérdemel az egymással versengő két énekesnő vokális teljesítménye: Sáfár hősiesen győzi a nyaktörő koloratúrákat, Puja pedig figyelemreméltóan szép és erőteljes hangon énekel, bár ennek oltárán némiképpen föláldozza a szövegérthetőséget.

„Szerepe” szerint Oberfrank Péter elfásult, anyagias karmestert „játszik”, a Mozart-show magas zenei színvonaláért mégis az ő személye szavatol. A Kisterem elsőrangú akusztikai terében ragyogóan szól az Operaház zenekarából alakult együttes, amelyből – a K 417 és 447 számú versenymű-tételekben előadott, fenomenális kürtszólói révén – kiemelkedik Szőke Zoltán. Valóban többre hivatott ez az est, és főként: nagyobb hírverést érdemelne!

Mesterházi Máté