playliszt

Henryk Wieniawski családja sok muzsikust adott Lengyelországnak. Édesanyja, Regina Wolff zongorista volt, aki fiatalon hozzáment a jónevű sebészhez, Tadeusz Wieniawskihoz.

Három fiuk közül kettő – Henryk és öccse, Józef, valamint és unokaöccsük hangszert tanultak és zeneszerzéssel is foglalkoztak. Lublini szülőházukat gyakran látogatták nagy művészek. Egymást érték a házi koncertek, irodalmi délutánok és vitaestek, s ez a miliő döntő befolyással volt a fiúk életére. Julian, a legidősebb író lett, Józef zongoraművész, Henryk pedig hegedűművész és zeneszerző.

Az 1835. július 10-én született lengyel komponista zenei tehetségét korán felfedezték. Eleinte édesanyja tanította, később Jan Hornziel, a Varsói Operaház vezetőművésze vette kezébe a kisfiú zenei nevelését. Hornziel után következő mestere Stanislaw Serwczynski, a Magyar Állami Operaház koncertmestere lett. Henryk Wieniawski 8 éves korában felvételt nyert a párizsi Conservatoire-ba, ahol három év múlva kitüntetéssel végzett. Ezután még két évig folytatta tanulmányait Conservatoire-beli tanáránál, Lambert-Joseph Massart-nál, ezt követően – 13 évesen – két hónapos hangversenykörútra indult Szentpétervárra és a balti országok hangversenytermeibe. Ez a turné az elismertségen kívül egy nagy muzsikus, Henri Vieuxtemps dícséretét és barátságát is meghozta neki. Hazatérve Lengyelországba komponálni kezdett, de érezte, hogy ezen a téren még csiszolásra szorul. Újra beiratkozott tehát a párizsi Conservatoire-ba, ezúttal zeneszerzés szakra. Hippolite Collet növendékeként végzett a következő esztendőben – természetesen dícsérettel.

Tanulmányait befejezvén Wieniawski az utazó virtuózok életét élte. Bejárta Oroszország és Európa nagyobb városait öccse, Józef társaságában, akiből kiváló zongorakísérő lett. Ahol csak megjelentek, tomboló tapsvihar fogadta őket. Párizs, Brüsszel, Drezda, London és még számos hangversenyterem fogadta tárt karokkal a két testvért. Pozitív megítélésük természetesen nem volt egyöntetű. Oroszország egyik legbefolyásosabb és legelismertebb zenekritikusa, Alekszandr Szerov ellenezte a csodagyerekek sztárolását, szerinte bennük nincsen más, mint tehetség a virtuozitáshoz. Hogy igaza volt-e, nem tudni, mindenesetre Wieniawski sietett bebizonyítani a közönségnek és magának is, hogy ő több, mint jó muzsikus.

1853-ra, 18 éves korára már 14 opust mondhatott magáénak, többek között az előbb hallott Polonézt, a Moszkvai emléket, az École moderne címet viselő, 10 etűdöt tartalmazó kötetet és a fisz-moll hegedűversenyt. Ez utóbbi művével aratta első igazi sikerét, mint zeneszerző, a darabot 1853-ban mutatták be a lipcsei Gewandhaus-ban, ez után karrierje meredeken ívelt felfelé. Az ismertség újabb koncertkörutat hozott, s ismét egy újabb barátságot, Anton Rubinsteinét. 1858-ban játszottak együtt először egy párizsi koncerten, egymás iránti érdeklődésük és rokonszenvük azonnal megmutatkozott és életük végéig tartott. Henryk 1860-ban, 25 évesen nősült meg, elvette feleségül Isabella Hamptont.

1860-ban Wieniawski Anton Rubinstein hívására Szentpétervárra ment, elfogadva a cári udvar első hegedűsének és az Orosz Zenei Társaság szólistájának állását. Ezzel egyidőben folyamatosan tanított a Társaság iskolájában, mely később, 1862-ben Konzervatórim lett. Ez a lengyel komponista teremtette meg Szentpéterváron a híres orosz hegedűiskola alapjait, amit később a magyar virtuóz, Auer Lipót fejlesztett tovább. Oroszországi évei a legsikeresebbek közé tartoznak, zeneszerzőnek éppúgy, mint előadóművésznek és tanárnak. A cár szólistája, két zenei együttes vezetője és a frissen megalakult Konzervatórium tanára! S mindemellett ez időszak termése a Polonaise brillante, az op.18-as Hét Etüd-caprice és az egyik legismertebb műve, a d-moll hegedűverseny. A mű bemutatójára 1862. november 27-én került sor, a karmesteri pulpituson Nyikolaj Rubinstein állt. A premier után két nappal Kjui, aki mindig is száraz, éles kritikai megjegyzéseiről volt híres, ezt írta barátjának, Balakirevnek: „Még nem gyógyultam fel a hegedűverseny hatásából.”

1872-től Wieniawksi újra utazni kezdett. Hangversenykörútra indult az Amerikai Egyesült Államokba Anton Rubinsteinnel. A két muzsikus nyolc hónap leforgása alatt 215 koncertet adott, s ez után az óriási hajsza után mindkét művész a végkimerülés szélén állt. Wieniawski elvállalt még egy évet, itt a pódiumot a híres énekesnővel, Paulina Luccá-val osztotta meg. Ez a kimerítő két év meghozta számára az anyagi biztonságot, de egészségét kikezdte a folyamatos terhelés. Az Amerikai Egyesült Államokból való hazatérése után felkérték, hogy a Brüsszeli Konzervatóriumban helyettesítse barátját, Henri Vieuxtemps-t. Ezt az állást 1877-ig töltötte be, de a koncertezést nem hagyta abba.

1878-ban, a párizsi világkiállításon hegedült az „orosz koncertek” sorozatban. Ugyanezen év februárjában és júniusában Londonban, novemberben pedig Berlinben tapsolhatott neki a közönség. A berlini koncert november 11-re esett. Miközben d-moll hegedűversenyét játszotta, összeesett a színpadon. Mialatt kivitték az öltözőbe, pályatársa, Joachim József utána sietett, majd pár perc múlva Wieniawski hegedűjével a kezében tért vissza. Kiállt a közönség elé és így szólt: „Bár sajnos nem tudom eljátszani kedves barátom csodálatos versenyművét, ezért elhegedülöm Önöknek Bach Chaconne-ját.”. Wieniawski pár perc múlva jobban lett, és feljött a színpadra, hogy átölelje barátját.

A berlini eset után Henryk egészségi állapota javulni látszott ugyan, de anyagi okok miatt folytatnia kellett oroszországi hangversenykörútját. 1879 elején újabb turnéba kezdett Desirée Artot énekesnővel, de már februárban kórházba kellett szállítani. Áprilisra épül fel annyira, hogy búcsúkoncertet adhasson Odesszában, mely után Moszkvába ért vissza. Egy kórházban töltött év után Nagyezsda von Meck asszony, Csajkovszkij patrónusa vette magához. Wieniaski barátai betegségének hírére hozzá siettek. Szentpéterváron jótékonysági koncertet szerveztek, hogy családja ne szenvedjen szükséget. Henryk Wieniawski két hónappal kisebbik leányának születése előtt, 1880. március 31-én hunyta le örökre a szemét Moszkvában. Varsóban temették el, temetési szertartásán negyvenezer ember tolongott.

Virtuozitása, tehetsége szerint Wieniawski a Paganini utáni időszak egyik legjobbja volt. Hegedűjátéka ötvözte a kecse francia iskolát a szláv temperamentummal. Lángra gyújtotta hallgatóságát, de könnyeket is tudott csalni a közönség szemébe. Kreisler úgy fogalmazta meg, hogy „hangjának érzelmi töltése és érzékeny vibratója soha nem látott magasságokba emelte a muzsikát”.

Auer Lipót, aki követte Wieniawskit annak szentpétervári állásában, így emlékszik vissza: „Teljesen különbözött korának minden hegedűművészétől. Azóta sem termett olyan hegedűs, aki egy kicsit is emlékeztetne rá, arra a kifinomult, mégis természetes, érzelemgazdag játékra, amivel ő rendelkezett”.

Playliszt