Szőke nő, rendőr, brácsa…
2014 05 13. 09:30 - playliszt
Honnan lehet tudni, hogy egy brácsás hamisan játszik? Mozog a vonója…
Hogy is mondják? Az újszülöttnek minden vicc új. Ahogy elkezdtem komolyabban foglalkozni a klasszikus zenével, és megérkeztek életembe a brácsás viccek, azt gondoltam, hogy a huszadik század modern világa kezd gúnyosan tekinteni a mélyhegedűre. A miértjét nem tudtam, és – lévén sok barátom játszik ezen az egyébként gyönyörű hangszeren – nem is értettem.
Nemrég egy üres öt percemben rákerestem az interneten, és csodák csodája, a Wikipédia komoly cikkben foglalkozik a témával. Az alábbiakban abból idézek, saját, szabad fordításomban.
Miért tehát e bélyeg? Miért cikizi őket mindenki? Nos, a lexikon szerint az első brácsás viccek a XVIII. században keletkeztek, amikor is a szimfonikus művek brácsaszólamai rendkívül egyszerűek, inkább helykitöltő jellegűek voltak, így olyan zenészek is eljátszhatták azokat, akik sem zeneileg, sem intellektuálisan nem számítottak vetélytársnak a többiek számára. Másik oka lehet a jelenségnek, hogy a brácsások között sokan vannak, akik eredetileg hegedűsök voltak, és – nem birkózván meg a hangszer igényesebb szólamával – onnan igazoltak át egy egyszerűbb posztra.
Gerard Hoffnung karikatúrája
Az 1700-as évek elején röppent fel a következő anekdota, ami, bár valószínűleg nem igaz, viszont minden brácsás viccek ősatyjának tekinthető. Francesco Geminiani hegedűművészt kinevezték a Nápolyi Zenekar élére. Korabeli feljegyzések szerint viszont annyira „vad volt, nem képes megtartani pontosan a taktust, így ahelyett, hogy vezette volna az együttes, inkább összezavarta őket. Úgyhogy a zenészek felkérték Maestro Geminianit, hogy inkább üljön be a mélyhegedűsök közé játszani…”
Playliszt
