Kiegészített Mozart- és Mahler-töredékek hangoztak el a Sectio Aurea (Aranymetszés) elnevezésű zenei „szabadcsapat” koncertjén. Maszkabálban voltunk, mégis valamiféle komorság ült a hangversenyen.
Bő tíz éve hallottam a Budapesti Fesztiválzenekar próbatermi koncertjén Alfred Schnittke (1934-1998) 1977-ben, két szólóhegedűre és kettős vonószenekarra komponált Moz-art à la Haydncímű darabját. A mű egy különös Mozart-töredék újrahasznosítása. 1783-ban egy farsangi mulatságra Mozart pantomim zenét szerzett (K 446), melyből kizárólag az első hegedű szólama maradt fenn, illetve a pantomim cselekményére és szereplőire vonatkozó bejegyzések, előbbit oly részletesen rögzítette Mozart, hogy a színpadi eseménysor gond nélkül rekonstruálható lenne. A szereplők jól ismert bohóc-figurák, Pantalon, Colombine, Dottore, Pierrot és Harlequin. A darabot egykoron vonószenekar, vagy talán vonósnégyes adhatta elő. Egyetlen szólam, de valóságos ötlet-cunami – így jellemezhetnénk a Mozart-pantomim fennmaradt muzsikáját, bőséges alap tehát egy 20. századi hang-montázshoz.
Alfred Schnittke
Schnittke persze nemcsak a zenét komponálta újra, saját színpadi akciót is társított a zenéhez, melyet immár nem a bohócok, hanem maguk a zenészek adnak elő. Mozarthoz hasonlóan ő is pontosan rögzítette a színpadi cselekményt. Az előadást egy hosszan kitartott, szokatlanul magas nagybőgő hang indítja, a teremben teljes sötétség uralkodik. A hegedű – hiszen minden a feje tetejére áll – a nagybőgő hangja alatt kezdi el a játékot. A szilánkos hangzás fokozatosan telítődik; a bevezető zene igen hatásos, sőt, torokszorító. A lámpák feloltásával – így Schnittke – kezdetét veszi a bál. A két szólista derekasan húzza, a többiek megszokásból játszanak, a kíséret vagy összetalálkozik a szólistákkal, vagy nem. Valaki még a g-moll szimfónia nyitótételének gyönyörű témáját is bedobja, de senki sem reagál rá. Aztán a mulatság végén a lámpák újra kialszanak, a zenészek lassacskán elhagyják a színpadot, mint Haydn muzsikusai a Búcsúszimfónia fináléjában. Csak a nagybőgős marad, húzza a hangszer legmélyebb hangját, de mintha még az se lenne eléggé mély, elkezdi leereszteni, lehangolni, s végül a hang eltűnik a megfoghatatlan mélységben.
A Fazekas György vezényletével megszólaló darab most meglehetősen apokaliptikussá és mosolytalanná vált, s azt sem lehetett tudni pontosan, hogy a játék hol kezdődik és hol ér véget. E bizonytalanság abból adódott, hogy a koncert egyik muzsikusa – forgalmi dugóba keveredve – késve érkezett meg a koncertre, így az eredetileg kigondolt és logikus felépítésű program felborult. A tervezett nyitószám, Mahler a-moll zongoranégyes (1876) első tétele és az éppen csak elkezdett második tétel, valamint az ehhez a darabhoz írt Schnittke-kiegészítés nemcsak hogy a Mozart-parafrázis elé került, de össze is nőtt vele.
A koncert magja egyébként nem a Mozart-pantomim, hanem a Mahler-tétel volt. Miként decemberben (ld.: http://playliszt.postr.hu/a-halallal-es-bachhal-cicaznak) Bach Gyászkantátájának egyik részletéhez, Fazekas György ezúttal Mahler törekékben maradt művéhez kért kortársi kommentárokat fiatal zeneszerzőktől: Kövi Arthur Bálinttól, Balogh Máté Gergelytől, Ott Rezsőtől; Oláh Kálmán pedig egy zongora-improvizációval kapcsolódott a koncepcióhoz. Az ötlet Schnittkétől származhat, ő már 1988-ban megírta a maga változatát.
Sectio Aurea Kamaraegyüttes
Kényszerűen az új darabokkal és az improvizációval indult a hangverseny, így a Mahlerhez való viszony részleteire élményszerűen nem ismerhettünk rá. Azt mindenesetre rögzíthettük, hogy Kövi Arthur Bálint és Ott Rezső nemcsak a folytatásra, hanem a stílus imitatív megidézésre is vállalkozott. Oláh Kálmán improvizációjában nem a jazz ilyen-olyan idiómáit sorolta, egy kialakulófélben lévő kompozíció körvonalait sejtette. Balogh Máté Gergely a fennmaradt „kevésből” kevert ki egy különös hangulatú visszhangot, mely most inkább tűnt a koncerten felolvasott vers (Stefan Zweig: Éneklő szökőkút), semmint a Mahler-töredék továbbzengetésének.
E furcsa pantomim-szeánsz ebben a kócos formában is visszaigazolta Fazekas György találó megállapítását: a FUGA-ban – a város kellős közepén – bármi megtörténhet.
Molnár Szabolcs
(FUGA, február 23.)
