playliszt

Május 26-án már negyedszer volt MetronómTető a Corvin Barban. És ahogy elnézem, messze nem utoljára. Egyre nagyobb az érdeklődés, fellépni kívánó zenészek és kortárszenére vágyó hallgatók közt egyaránt. Ne várja senki, hogy elfogulatlanul írjak, de annyi tény: kiváló hangulatú este volt!

Egy szóló, egy kamara és még egy szóló est után ismét a kamarazenélésé volt a főszerep. A még zeneakadémista hegedűs, György Boglárka neve alatt futott az esemény, aki különböző formációkban játszotta el különböző szerzők egy-egy művét. Műsorára tűzött szólóhegedű darabot, de fellépett hegedűduóban, trióban (brácsával és csellóval), zongorával és énekessel is. A komponisták névsora is változatos: Kurtág Györgyön és Sári Józsefen kívül helyet kapott a BA tanulmányait folytató Gelléri András, az alkalmazott zeneszerzést tanuló Varga Abigél és a leginkább zongoristaként ismert Baráz Ádám is. A kamarapartnerek mind „házon belülről” érkeztek, vagyis egytől egyig aktív zeneakadémisták voltak. És hogy ezt miért érdemes hangsúlyozni? Mert ezek a huszonéves muzsikusok olyan természetességgel, olyan szeretettel nyúlnak a legmodernebb darabokhoz is, ami szerintem az egyetlen megoldás a hasonló korú befogadók megnyerésére.

A közönség egyre könnyebben odatalál a Corvin Barba, és egyre kevésbé lepődik meg a helyszínen. Sokan már hallottak a MetronómTetőről, még többen pedig visszatérő vendégek, aminél jobb reklám aligha kell egy sorozatnak. A liftes kolléga, aki eddig azt hitte, a diszkós bulikhoz képest ez egy laza este lesz, folyamatosan fel-le járatta a liftet, hogy felszállítsa a rekord létszámú hallgatóságot. Sok szakmabeli érkezett, illetve a rokonok is szép számban képviseltették magukat, de nagy örömünkre az eredetileg elképzelt célközönség, a laikusnak nevezett tábor néhány tagja is megjelent. Ami pedig még nagyobb büszkeség, hogy többen közülük kifejezetten pozitív élményként élték meg az estét. Azonnali megnyugtató kikapcsolásról és átszellemülésről beszélgettek a koncert után. Sőt, a zenét követő, szerzőkkel és fellépőkkel közös beszélgetésben sikerült szóra bírnunk a bátrabb laikusokat. Ezzel pedig valóra látszik válni az álmunk: a nem szakmabeliek közelítése a hivatásos szerzőkhöz–zenészekhez, így a kortárszenéhez. A beszélgetés, mint mindig, a moderátorok és a szerzők között indult, de hamar becsatlakozott néhány érdeklődő, akik aztán rátették a társalgást arra a sínre, amelyen mindenki együtt tudott haladni. Elégedettséggel és örömmel szemléltem, ahogy egy társaságként, de sokan szóhoz jutva folyt a vita disszonanciáról, esztétikáról, hangulatokról, kortárszene és kortárszene közti különbségekről.

És persze nem szabad megfeledkeznünk a zenéről, hiszen mindig az a beszélgetés eredője. A zenészek hibátlan játékának köszönhetően teljes mértékben átadhattuk magunkat a művek világának, még ha voltak is olyan nehezítő tényezők, mint egy-egy ajtónyikorgás vagy a hűtőszekrény és a ventilátorok hangja. Gelléri András Madrigale per archi című darabja Nagy Réka (cselló) és Nagy Teodóra (bárcsa) közreműködésével szólalt meg. A személyes hangvételű mű megadta a koncert alaphangulatát. Ezt öt könnyű hegedűduó követte Sári Józseftől, amelyekben György Boglárka partnere Revóczky Ottília volt. Érdekes volt összevetni a közel 50 éves hegedűduókat Baráz Ádám hasonló apparátusra írt rövid karakterdarabjaival. A nagyon direkt jelenetekre konkrét címekkel is utaló 7 hegedűduó vetette fel a koncert utáni beszélgetés egyik legizgalmasabb kérdését: vajon segíti vagy korlátozza a hallgatót a cím? Varga Abigél Ab initio című háromtételes hegedű-zongoradarabja (közreműködött: Hirling Bettina) Baráz kompozíciójával együtt az est legfogyaszthatóbb, legkönnyedebb műve volt. Okos választás volt a Kurtág-részletek elé tenni ezeket a darabokat, mert így nagyon egyértelműen kirajzolódott, milyen különböző irányzatok élnek egymás mellett a zeneművészetben. A koncertet tehát Kurtág két nagy opusának, a Kafka-töredékeknek és a Jelek, játékok és üzeneteknek néhány részlete zárta, előbbi a szoprán Szuromi Borbálával közös előadásban. A koncentrált interpretáció még a kortárszenétől idegenkedőkkel is éreztette: a klasszikus zene legminőségibb rétegébe van módjuk épp belehallgatni.

Mona Dániel

fotók: Mona Dániel