playliszt

A CD, amit a kezemben tartok, többszörösen új és egyben többszörösen régi. Régi, hiszen már két éve megjelent, de új, hiszen alig találkozni vele lemezboltokban. Új, hiszen a rajta lévő felvételek először hallhatók publikus kiadványon – s régi, hiszen ezek a felvételek az ötvenes években készültek. Régi, hiszen a rendkívül népszerű énekművész már négy évtizede csak hangfelvételei által van köztünk, de új, hiszen az énekesnő népszerűsége ellenére meglepő módon erről a CD-ről nem született még recenzió.

Gyurkovics Mária, a magyar operajátszás egyik legnagyobb koloratúr primadonnája, számos hangfelvételt hagyott hátra, igaz, ezek leginkább antikváriumokban, illetve gyűjteményekben lelhetők fel, a lemezboltokban alig találni belőlük. Első lemezei a negyvenes években, operaházi karrierjének elején készültek, később a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat néhány portrélemezt is kiadott tőle, s komplett operafelvételeken is hallható. CD-n 2013-ig mindössze egy, a Hungaroton „Nagy magyar előadóművészek” sorozatában helyet kapott portrélemeze jelent meg. Hangját számos rádiófelvétel is őrzi, ezek azonban – a néhány, LP-n is megjelenttől eltekintve – nem hozzáférhetők a nagyközönség számára. A 2013-ban, az Operaház kiadványaként megjelent CD-n éppen ilyen, korábban kiadatlan rádiófelvételekből hallhatunk egy bőséges, 61 percnyi válogatást.

A lemez összeállítása értő fülekről és kezekről tanúskodik – mint a kísérőfüzetből megtudjuk, Karczag Márton és Radics Zsuzsa végezte a válogatást. Egy egyházi tétel (Mozart: Exsultate, jubilate – Halleluja) után következik a fő korpusz, nyolc operaária, ezek közé ékelődik – szervesen – egy virtuóz koncertszám (Adam: Változatok egy gyermekdalra), végül három operettrészlet zárja a lemezt. A hangfelvételeken az énekesnő vissza-visszatérő partnere a szopránénekesek gyakori kísérőhangszere, a fuvola. A hangszer fontos szerepet kap a lemezt indító Mozart-áriában és később a Három a kislány duettjében is, de leginkább éppen a bravúrszámban és körülötte tűnik fel: az Adam-variációk előtt a Lakmé csengettyűáriájában, utána pedig Gara Mária cabalettájában kel versenyre az énekesnővel, illetve támogatja csillogásával a virtuóz koloratúrfutamokat.

E fuvolás felvételek a CD legemlékezetesebb részletei közé tartoznak. Hartai Ferenc – az Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának szólófuvolása – előadóművészi kvalitásairól mindennél többet mond Tóth Aladár visszaemlékezése, mely szerint A varázsfuvola operaházi előadásain Otto Klemperer a második fuvolaszólónál közelebb ültette Hartaihoz a harsonásokat, és abbahagyta a vezénylést, hogy teljesen a fuvola vezethesse a lassú indulót. Sajnos a kísérőfüzetben csak az Adam-variációk 1951-es felvételénél találjuk meg a nevét, de az Operaház Zenekarának tagjaként gyaníthatóan ő játszotta a fuvolaszólót Gara Mária cabalettájának két évvel későbbi felvételekor is. Gyurkovics Mária koloratúratechnikája és a virtuóz fuvolaszólam kedvére csilloghat a variációkban és kadenciákban – és csillog is. Csodálatra méltó az az összhang, melyet a fuvolista és az énekes között tapasztalhatunk. Nem sok ilyen magyar hangszeres felvétel maradt fenn a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megalakulását megelőző időből.

Gyurkovics Máriát a válogatás nemcsak kiváló szólóénekesként, de rendkívül jó kamaramuzsikusként is bemutatja. A lemezt indító, vonósnégyes és fuvola által kísért Mozart-áriában szinte házimuzsikálásra emlékeztet a kvartett intim hangzása, s az énekesnő előadásában finoman érződik a hangszeresek felé irányuló kamarapartneri figyelem. Egy operaénekes esetében az „együtt zenélés” persze mindennapos tevékenység. A lemezen is számos énekművész közreműködik, köztük a magyar operaéneklés legnagyobbjai: Osváth Júlia, Svéd Sándor, Melis György, Rösler Endre és mások.

A hangfelvételek az ötvenes években megszokott módon mind magyar nyelvűek. Gyurkovics Mária magyar szövegejtését napjaink énekesnői is megirigyelhetnék. A látvány és a gesztusok nélkül is kitűnően érthető minden szó, amit énekel, még az olyan, technikailag rendkívül nehéz áriákban is, mint Lakmé csengettyűáriája.

A virtuozitás persze e lemez esetében relatív. Gyurkovics Mária hihetetlen magabiztossággal száguldozik a regiszterek között, akár legato, akár staccato énekel – sőt akár a kettőt a legnagyobb termeszétességgel váltogatva. Lakmé, Norma, Annuska és Gara Mária áriái, illetve Adam bravúrvariációi itt egészen más fénybe helyezik a virtuozitás fogalmát. Azt mondhatnánk, a „nehéz” jelzővel illethető részek máshol kezdődnek, mint ahol eddig sejtettük – az egész olyan végtelenül könnyűnek tűnik… Gara Mária koloratúráit az énekesnő ráadásul nemcsak meri, de képes is nyugodt, szinte visszafogott tempóban énekelni. Így az ária persze kevésbé cabaletta, de annál inkább nászdal.

Mint azt fentebb említettem, a CD-n hallható felvételek nagy része – legalábbis amelyről a melléklet alapján kiderül – Gyurkovics Mária pályájának delelőjén, az ötvenes években készült. (Ekkor kapta az énekesnő a legnagyobb hazai elismeréseit: 1951-ben Kossuth-díjat, 1952-ben Liszt-díjat, 1950-ben Érdemes, 1954-ben Kiváló művészi kitüntetést.) A stíluskérdés ugyanakkor mindössze két esetben, a Mozart-Halleluja végén hallható jókora szélesítésnél és a Figaro házassága levélkettősének egy finom, de a mai fül számára kicsit talán túlzott szélesítéssel kivitelezett portamentójánál vetődött fel bennem. Persze aki így tud énekelni, annak az ember mindent megbocsát… S mindez a szituáció függvénye is: a csúszások kifejezetten jólesnek Don Giovanni és Zerlina duettjében, jól érzékeltetik a leány habozását – aki persze végül nem tud ellenállni Svéd Sándor gyönyörű hangon énekelt Don Juanjának.

Az operettrészletekben Gyurkovics egyáltalán nem viselkedik operaénekesnőként, éneklése természetes, szinte csevegő stílusra vált. De ha már az előadói stílusnál tartunk, érdemes megfigyelni, hogy az opera- és operettrészletekben is közreműködő Szabó Miklós tenorhangja és előadói stílusa olyannyira beleilleszkedik a könnyedebb stílusba, hogy amikor operát énekel, akkor is szinte populárisnak érezzük. Az ezred lánya tercettjében az együtténeklés és a zenekar ritmikus precizitása mellett talán az ő hangja is okozza, hogy a hallgatónak az – amúgy operai tagokkal is erősített – Harsányi-együttes hangfelvételei idéződnek a fülébe.

A CD melléklete egy nyolcoldalas kis füzet, amelynek a valódi tartalma azonban a címlapon kívül mindössze a tracklista és Karczag Márton kitűnő, lényegre törő lemezkísérő szövege két-két oldalon. A lemezt meghallgatva és Karczag Márton szövegét olvasva csak sajnálhatjuk, hogy a füzetke három oldala is sejtelmes rozsdabarna-arany fényben játszó grafikus felületet tartalmaz. Egy ilyen válogatás megérdemelt volna egy ennél hosszabb kísérőszöveget is. Sajnálatos, bár nem feltétlenül a lemez szerkesztőin múló hiányosság, hogy a tracklistában csak néhány felvételről tudjuk meg készültének dátumát. Az viszont meglep, hogy a helytakarékosság eredményeképpen mindössze egyetlen képet találunk a füzetben. Ezen a képen a – lemezen amúgy nem hallható – Lammermoori Lucia 1948-as felújításának főszereplőit és karmesterét (Fricsay Ferencet) láthatjuk. Sajnos ki kell mondanunk: az Operaház gazdagabban is illusztrálhatta volna a kiadványát. Ha már a hallható ilyen gazdag, akkor ahhoz a jelenleginél bőségesebb láthatónak illene társulnia.

S ha már a kiadvány fizikai valójánál tartunk: a rajta szereplő azonosítószám MÁO 006. A rövidítés a Magyar Állami Operaházat fedi. Vajon mennyire ismertek az Operaház kiadványai? Hiszen ezek szerint 2013-ban már a hatodik CD jelent meg. Érdeklődésemre azt a választ kaptam, hogy 2011-től 2014 decemberéig 13 kiadvány jelent meg az Operaház gondozásában, ezek közül azonban több már nincs kereskedelmi forgalomban. Én magam több ilyen CD-vel találkoztam az elmúlt években, azonban jó lenne, ha az Operaház ezeknek a reklámozását és árusítását aktívabban végezné. Olyan kincsek találhatók ugyanis a sorozatban, mint a Bánk bán és a Hunyadi László ősváltozatai, a komplett Háry János, egy CD az Erkel színházról, valamint a Fricsay Ferenc 100. születésnapjára kiadott kötet és CD. Kettős kívánság fogalmazódik meg bennem: egyrészt jó lenne, ha ezeknek a sora tovább bővülhetne értékes, a Gyurkovics-portrélemezhez hasonló archív kiadványokkal és új, teljes operafelvételekkel, másrészt hasonlóképpen örömmel fogadnám, ha az MTVA archívumának minél több kincse válna nyilvánosan is hozzáférhetővé.

Szabó Ferenc János