playliszt

„Na, jön a nép rendesen, szuper! Ez most tele lesz ma. Szép a műsor.” Bálint Gábornak igaza volt: a nézőtér tele volt, a műsor pedig gyönyörű. A Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál igazgatójával a MÁV Szimfonikus Zenekar július 9-i koncertje előtt beszélgettem, majd meghallgattam a koncertet is. Kritinterjú vagy mi a szösz következik…

24. alkalommal rendezték meg a páratlan és mesebeli környezetben otthonra lelő Vajdahunyadvári Zenei Fesztivált. Bálint Gábor asszisztensével, azaz kedvesével 24 éve találta ki, hogy teremtenek egy igényes szabadtéri komolyzenei fesztivált. „Létrehoztam ’90-ben egy alapítványt, amelyben gyakorlatilag nincs állami pénz. A jegybevételekből spóroljuk össze a fellépők gázsiját. Egyedül egy segítségünk van: a múzeum. Fogad minket, és infrastruktúrát biztosít. A hivatalos kultúrpolitika ebből semmit nem lát, és semmit nem ért. Sajnos.” – fejtette ki Bálint Gábor. A zenefanatikus vállalkozó szerelemből kezdett bele a fesztivál szervezésébe, a mindenkori nívós előadói gárdát széles baráti kapcsolatainak köszönheti, tehát „kicsit családias a dolog, de épp ez az értéke is.”

A fesztivál július 2-án kezdődött, és egészen augusztus 3-ig tart. Immár öt éve, hogy az alapvetően komolyzenei rendezvény – megfelelve a „kor igényeinek” – könnyedebb műfajú koncertekkel gazdagodott. „Most körülbelül a hangversenyek fele komolyzene, a másik fele pedig igényes könnyűzene. A lényeg, hogy itt vannak ezek a díszletek, melyek a zenével együtt olyan különleges atmoszférát teremtenek, amely tényleg egyedülálló, hiszen ezt nem lehet máshol tetten érni. Máshol más hangulat van. Az itteni hangulat nagyon speciális. Nem csöpögnek annyira ezek az estek a romantikától, de azért vállaltan romantikusak.” A klasszikus zenei vonalat a Szent István Király Szimfonikus Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok képviselik/képviselték, műfaji átmenetnek tekinthető a 100 tagú cigányzenekar előadása és a Mendelssohn Kamarazenekar közös koncertje a Swing a la Jango zenekarral. A könnyedebb hangulatért pedig a Budapest Klezmer Band és a Budapest Bár felel/felelt. Olyan szólisták lépnek és léptek színpadra, mint Tompos Kátya, Jandó Jenő, Orosz Zoltán, Horváth Kornél, Szirtes Edina Mókus vagy Szenthelyi Miklós. „Lehetetlen, hogy külföldieket hívjak. Utazás, szállás, gázsi… Itt sokan, például Imi barátom [Kollár Imre], a mai karmester is, barátságból, ingyen lépnek fel.” – árulta el Bálint Gábor.

„Az ember itt ül, és szép zenét hallgat.” Valóban ez a lényeg. Egy ilyen esthez nem is lehet ugyanúgy nyúlni, mint egy koncerttermihez. Milliónyi természeti zaj teszi komplexebbé a hangzást, kicsit fázunk, néha fúj a szél – egy életérzés. A MÁV Szimfonikus Zenekar Csajkovszkij-estet adott. Elsőként a Diótörő szvitből hallottunk részleteket. Ja, nem… Elsőként a Diótörő szvitből játszottak részleteket. Sajnos a tánctételek többnyire piano szakaszai elvesztek a szélben. Aggódtam, hogy élvezhetetlen lesz a koncert, nem hallani majd az apró részleteket. Naésaztán?! Mindenki kívülről tudja már ezeket a zenéket. Bálint Gábornak igaza volt: a helynek olyan atmoszférája van, hogy eszembe sem jutott idegeskedni a természet neszeiben elveszett hangok miatt. Csilingelt a Diótörő, szépen besötétedett, felkapcsolták a díszkivilágítást – mondom, életérzés. Kár, hogy néha az is kihallatszódott, hogy a zenekar bizonyos szólamai el-elcsúsztak egymáshoz képest. A hangbeli koncentráltság hiányának tehát a zenészek is áldozatul estek.

A b-moll zongoraverseny már inkább szabadtér-kompatibilisre van hangszerelve. A zenekar remekül szólt. Jandó Jenő hangversenyzongorához méltó hangokat varázsolt ki az aprócska Steinway-ből. Az igényesen kidolgozott lírai részek, illetve bámulatba ejtően virtuóz szakaszok mellett azonban sajnos őt sem kerülte el a szabadtéri zenélésből fakadó muzsikommunikációs zavar. Az együttessel közös bizonytalanság egynémely unisono rész tempóbeli ingadozásához vezetett, a szinkron megőrzésére való törekvés pedig néha hangi tévedésekkel járt. Ám mikor egy műnek olyan sodrása van, mint Csajkovszkij zongorakoncertjének, és olyan árnyalt művész tolmácsolja, mint Jandó, akkor az efféle apró részletek eltörpülnek a nagy egésszel szemben. A nagy egész pedig – ahogy Bálint Gábor ígérte – romantikus és szép volt.

A hangverseny második felében az orosz szerző 5. szimfóniáját hallgathattuk meg. Rezek! Az kell egy ilyen helyre. Ahogy a rézfúvóskar szólamait a vár falai verték jobbra-balra, majd szinte látni lehetett, ahogy a hatalmas fa mentén a zene távozik az égbe – egész egyszerűen beleborzongtam. Monumentális mű, amelyben a zenekar (talán ez volt a fő produkciójuk, és talán többet is próbáltak rá) teljes összhangban, kiváló hangzásarányokkal, hatásosan felépítve játszott. Én meg csak ültem, és hallgattam a szép zenét…

Mona Dániel