AJÁNLÓ
 
12:00
2016. 05. 05.
A Concerto Budapest, az UMZE és a BMC együttműködésével megvalósuló A Hallgatás Napja fesztiválon...
A bejegyzés folyatódik
 
12:00
2016. 05. 05.
A zenetörténeti anekdotakincs szerint Beethoven a tizenöt éves Rudolf főhercegnek (1788-1831)...
A bejegyzés folyatódik
 
12:00
2016. 05. 05.
Még nincs húszéves, és máris az ország egyik legkiválóbb zenekarának koncertmestere. Miranda...
A bejegyzés folyatódik
 
12:00
2016. 05. 05.
Május 27-én egy Ligeti- és egy Richard Strauss-művel, valamint egy ősbemutatóval várja vendégeit...
A bejegyzés folyatódik
 
12:00
2016. 05. 05.
Várjon Dénes és a Concerto Budapest nevét egyre több emlékezetes zenei élmény kapcsolhatja...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Anyák napján a Concerto Budapest nem az édesanyákra helyezte a hangsúlyt, hanem az Atyára. Május elsején nem kisebb munkát ünnepeltek, mint az Úrét, vagyis a teremtést. Májusfa nem volt a Zeneakadémián, Haydn-oratórium annál inkább.

Concerto Budapest Keller András Sebestyén Miklós Megyesi Zoltán Baráth Emőke Új Liszt Ferenc Kamarakórus Zeneakadémia Mona Dániel
fotó: Benkő Sándor

 

Aki hallotta már A Teremtést, tudja, hogy Haydn nagyon egyértelmű és feltűnő eszközökkel zenésített meg bizonyos szövegrészleteket. A Menny és Föld közti távolság, a fény születése, a vihar tombolása, a bogarak motoszkálása mind megkapta a maga félreérthetetlen zenei motívumát. Haydn tehát a laikus közönséget is garantáltan magával ragadó effekteket komponált bele egy komoly, szakrális témájú műbe. És épp amiatt, hogy a zene néhol ilyen követhetővé, érthetővé válik, a zenekar egyre sebezhetőbb lesz, mert egyre feltűnőbb, ha valamelyik megoldás nincs maximálisan kidolgozva. Az értőbb hallgató pedig azt szúrhatja ki könnyedén, ha az együttes csak a hatásvadásznak nevezhető részekre koncentrál, és közben elfelejti építeni a mű egészét átfogó zenei ívet. A Concerto Budapestnél nem ezekről a problémákról kell beszélnünk. Keller András együttese hősiesen küzdött a monumentális darabbal, de úgy tűnt, túl hat napnyi munkán, a vasárnapi hangversenyre elfáradt – nem csoda, hisz a hetedik napon még az Úr is megpihent. Nem tudom, előző este is így játszottak-e, a második előadásból azonban épp az a felszabadult energia hiányzott, amellyel a műnek dicsőítenie kellene a Teremtőt.

Azt mondják, azokban a hónapokban, amelyekben r-betű szerepel, nem szabad leülni a szabadban a földre. Az előadás azonnal kihasználta a májust, és leült… Hogy miért használom a „leült” kifejezést? Mert technikailag nem beszélhetünk rossz koncertről. Leszámítva néhány gikszeres kürtbelépést – amelyek erősen megleptek, tekintve, hogy a kürtösök nem natúrhangszereken játszottak – a zenekari zenészek megbízhatóan magas színvonalat nyújtottak. A leülés sokkal inkább a darabról alkotott elképzelésből fakad. Ha ki akarnám találni Keller szándékát, azt mondanám, minden bizonnyal arra törekedett, hogy bebizonyítsa, Haydn zenéje nem szorul semmilyen segítségre, semmilyen karmesteri trükkre. Az előadás mellőzte a historikusan előadott barokk operák szélsőségesen bátor hangszínpalettáját, a Bach-passiók nyomatékosan kiemelt szakralitását, a Mozart-művek váratlan, huncut tempóváltásait vagy Beethoven szimfóniáinak vad dinamikáját. Az egyszerűségre való törekvés sokszor erény, ezúttal azonban kiszámíthatósághoz, egysíkúsághoz és legfőképp tempóbeli monotonitáshoz vezetett. És ezen a kiválóan éneklő Új Liszt Ferenc Kamarakórus sem tudott változtatni.

Concerto Budapest Keller András Sebestyén Miklós Megyesi Zoltán Baráth Emőke Új Liszt Ferenc Kamarakórus Zeneakadémia Mona Dániel
Baráth Emőke és Sebestyén Miklós (fotó: Benkő Sándor)
 

Nem úgy az énekes szólisták, akik az este folyamán kiragadtak és bearanyoztak jó néhány pillanatot. A basszbariton Sebestyén Miklós tűnt ki legkevésbé az énekművészek közül, de talán pontosabb, ha azt mondom, hogy ő volt a legkevésbé olyan, mint amit sztereotípiák alapján a hangfajától elvárnánk. Hangja nem volt tolakodó, nem nyomta el a zenekari anyagot, de ha a szöveg megkívánta, Sebestyén ki tudott mozdulni a biztonságos éneklésből, és egy-egy gesztussal be tudta mutatni, micsoda erő lakozik a torkában. Megyesi Zoltán is a líraibb tenorját vette elő aznap estére: elsősorban a duettekben csillogtatta meg zenei érzékenységét. A kettősök másik szereplője Baráth Emőke volt, aki a szimpátiának és a sikernek azon a fokán áll, amitől biztosak vagyunk benne, hogy hibátlanul fog énekelni, és fel sem merül, hogy a várakozásunkon alul teljesít. Nem tud csalódást okozni, mert olyan alázattal nyúl a darabokhoz, hogy az – az ő tehetségével egyesülve – biztos sikerhez vezet. Csillogó hangja sosem viszi túlzásba a vibratókat, a legérthetőbben mondja a szöveget, és muzikálisan, a frazeálásra érzékenyen formálja szólamát. Hallhattuk az énekesnő komoly, feldúlt, hálás, boldog és még sok más arcát–karakterét, s mindezt tiszta, egyszerű, pontos éneklésben.

Mona Dániel

0 Komment