playliszt

Hogyan határozza meg egy profi zenész életét a kamarazene, és milyen értékeket tart a legfontosabbnak átadni a tanításban? Szűcs Mátéval, a Berlini Filharmonikusok első brácsásával kamarazenéről, hangszerválasztásról, magyar zenei tradícióról és a közelgő Kaposfest nyitókoncertjéről is beszélgettünk.

Belinszky Anna: A Berlini Filharmonikusok első brácsásaként aktív zenekari zenész vagy, de szólistaként és kamarazenészként is gyakran hallhat téged a közönség. Milyen szerepet játszik a kamarazene az életedben?

Szűcs Máté: Kamarazenészből nőttem ki zenekari zenésszé magam, és úgy is gondolom, hogy a zenekari élet és a zenekari zene abszolút a kamarazenén kell, hogy alapuljon. A zenekari játék tulajdonképpen a kamarazenélésnek egy kiterjesztett változata. Aktív kamarazenésznek vallom magam: természetesen sokat szonátázom és rendszeresen kamarazenélek – többek között Baráti Kristóffal és Várdai Istvánnal is.

BA: Hogyan valósul meg a zenekari játékban ez a kamarazenei felfogás?

SzM: Fontos, hogy zenekari zenészként ne csak a karmestert figyeljük, hanem ugyanúgy értsük a zene funkcióit, mint ahogyan a kamarazenében. Kíséret vagy szóló-e, amit éppen játszunk? Milyen karakterekről van szó, és mi történik pontosan a zenében? Mindig ahhoz kell igazítanunk és aszerint kell alakítanunk a dinamikát és a hangszínt, hogy milyen hangszerrel vagy hangszercsoporttal játszunk együtt.

BA: Említetted Baráti Kristófot és Várdai Istvánt. Mesélnél a velük való kapcsolatodról? Mióta játszotok együtt?

SzM: Tavaly játszottam először a Kaposfesten, és nagyon boldog voltam, hogy meghívtak a fesztiválra. Nekem Magyarország és a magyar kapcsolatok nagyon sokat jelentenek, hiszen tizenhét éves korom óta külföldön tanulok és dolgozom, és semmi sem tudja helyettesíteni számomra azt, ami magyar. Legutóbb egyébként épp Berlinben adtunk egy Kaposfest-beharangozó koncertet Kristóffal és Pistivel, ami nagyon jól sikerült, álló ováció volt.

BA: Egy korábbi interjúban is beszéltél arról, mennyire fontosnak tartod, hogy a magyar zenei értékeket képviseld. Melyek ezek az értékek?

SzM: A világ hegedűiskolája nagyon nagy részben Magyarországról származik, az első legmeghatározóbb professzorok Magyarországról jöttek, vagy magyar származásúak voltak – elég, ha csak Jasha Heifetz tanárára, Auer Lipótra gondolunk. Hihetetlen zenei tradíciónk van Magyarországon, amit mindenképpen tartanunk, sőt fejlesztenünk kell, és büszkének kell rá lennünk. Abban hiszek, hogy országos, politikai szinten is nagyon fontos fokon kell kezelnünk ezt a kultúrát, hiszen ez nemzeti örökségünk.

BA: Milyen helyet foglal el a tanítás az életedben?

SzM: Úgy gondolom, hogy jövő nélkül nincs értelme semminek. Egyre több hangsúlyt fordítok arra, hogy a tudásomat és azt a sok élményt, ami ért, a tanításban átadjam. Csodálatosnak tartom, hogy amit kaptunk, azt továbbadjuk, hiszen így működik a világ, és így kellene működnie a társadalomnak is. Én a szolgálatban hiszek és a jövő építésében.

BA: A fesztivál nyitó koncertjén egyik tanítványoddal, Vicki Powellel mester és tanítvány viszonyban léptek színpadra. Mióta tanítod őt, és hogyan tudnád jellemezni a vele való közös munkát?

SzM: Egy éve tanítok a berlini Hanns Eisler Zeneakadémián óraadóként, ahol ő egyike az első növendékeimnek. Egy nagyon tehetséges és virtuóz, amerikai származású lányról van szó, aki az európai kultúra és a színvilág miatt jött tanulni Berlinbe. Nagyon jó eredménnyel dolgozunk együtt.

BA: Csajkovszkij Firenzei emlék című műve lesz a nyitó koncerten hallható mű, melyet Baráti Kristóffal, Várdai Istvánnal és egy-egy tanítványotokkal adtok elő. Mesélnél néhány szót erről a zenéről?

SzM: Csodálatos mű, egy teljes estés show, ami nemhogy vetekszik a popzenével, de sokkal jobb nála. Fantasztikus az összjátéknak az a variáltsága és a szólisztikus kvalitásoknak az a különleges kombinációja, ami a műben mind bemutatásra kerül.

BA: Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a brácsa mint hangszer háttérbe szorul a hegedűhöz képest. Mi volt az, ami vonzott téged ebben a hangszerben, mikor döntötted el végleg, hogy brácsás leszel?

SzM: Szegeden a középiskolában kötelező hangszert kellett választanom, és (mivel a zongora valahogy nem ment) az akkori hegedűtanárom, Szecsődi Ferenc javasolta, hogy próbáljam ki a brácsát. Rendkívüli volt az eredmény, mert az általános sémával szemben nekem minden nagyon tisztán működött. Hamar ráébredtem arra, hogy ez az a hangszín-dimenzió, amit én keresek, és amit a hegedűn mindig is szerettem volna megtalálni. Hihetetlen dimenziónyitás volt számomra erre a hangszerre váltani, és azóta sincs bennem olyan érzet, hogy esetleg hegedülni is szeretnék. Én valójában mindig is ezt a mélyebb hangot, ezt a kicsit baritonosabb vagy altosabb hangzást kerestem, és ezeknek a színvariációival nagyon boldog vagyok.

BA: Számos nemzetközi fesztiválon megfordultál már, ahol a legkiválóbb zenészekkel játszottál együtt. Hogyan látod a Kaposfestet a többi nagy kamarazenei fesztiválhoz képest?

SzM: A Kaposfest abszolút ott tud lenni a nemzetközi élmezőnyben, hiszen világnagyságokról beszélünk Baráti Kristóf és Várdai István személyében. Külföldön élő magyarként is azt mondhatom, hogy a világ élkategóriájába tartoznak, ezt meg tudom erősíteni. Az ő vezetésükkel pedig ez mindenképpen egy világszínvonalú esemény. Nem adják alább a saját szintjüknél, és próbálnak olyan zenészeket meghívni erre a fesztiválra, akik hozzájuk hasonló kvalitással rendelkeznek, így biztos a siker.