playliszt

November 19. és 22. között hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre a Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja, a kamara.hu. Simon Izabellával és Várjon Dénessel, a fesztivál művészeti vezetőivel, „elsőkről és utolsókról”, művész és közönség viszonyáról és a társművészetek szerepéről is beszélgettünk.

Belinszky Anna: Beszéljünk először a címadásról: Elsők és utolsók. Mi inspirált titeket, mit jelent ez a cím zene nyelvére lefordítva?

Simon Izabella: Zeneszerzők első és utolsó opusaiból válogattunk. Mindig nagyon izgalmas dolog, ha egy adott tematika köré csoportosítjuk a műveket, ilyenkor számunkra is annyi sok új reláció derül ki különféle szempontokból, amire egy-egy darab kapcsán esetleg nem is gondoltunk volna. Egymás mellé állítva új színezetet kapnak a darabok, addig fel nem fedezett részletek kerülhetnek megvilágításba. A cím maga erre utal, az Ulickaja-könyvvel pedig csak véletlen az egybeesés.

BA: Az elsők és utolsók mellett egyetlen művek is társulnak a programhoz.

Várjon Dénes: Igen, hozzávettünk még egy-két olyan művet, amelyekből bizonyos szempontok szerint nem született több: a Schumann Andante és variációk például se nem korai, se nem kései darab, a két cselló, két zongora, kürt felállás azonban nagyon egyedivé teszi. Ugyanez igaz Brahms kürt-triójára is, amely (bár Ligeti is komponált például ebben a műfajban) a zeneszerző egyetlen ilyen műve. Elhangzik Mozart fúvósokra és zongorára írt kvintettje is, amely a komponista ugyancsak egyetlen műve ilyen hangszer-összeállításra.

SI: Vagy akár említhetjük az Auf dem Strom című Schubert-dalt is, amely a kürt, zongora, ének felállással egészen különös darab.

BA: Művészeti vezetőkként teljes mértékben ti állítottátok össze a programot?

VD: Abszolút, igen. Ez egyfajta hobbi nekünk, fantasztikusan érdekes folyamat.

SI: Volt egy izgalmas kérés: Louise Pellerin oboista barátunk kérte, hogy hadd játsszon Mozart-operaáriákat oboán, én pedig nyitott voltam az ötletre. Koncerten egyáltalán nem szeretek egyébként operaáriákat játszani, de ez most kivételes eset. Rettentő érdekes lesz, hogy a Varázsfuvolából a bosszúária például, oboán hogyan szólal majd meg.

BA: A fellépő művészek valamennyien a barátaitok, akikkel a közös zenélés köt össze titeket. Mi az, ami eldönti, hogy meglesz-e valakivel az összhang a kamarazenélésben?

SI: A közös hullámhossz. Ha ez megszületik, az egészen fantasztikus dolog. Van, hogy nem születik meg egyébként, de a mostani fesztivál művészeivel már nagyon sokat játszottunk együtt, velük már alaphelyzetként adva van ez a közös hullámhossz.

BA: Szükség van rá, hogy a kamarapartnereitekkel emberileg is szoros kapcsolatban legyetek?

SI: Ez az egyik legfontosabb tényező, amely nélkül a kamarazenélés szerintem nem is képzelhető el.

VD: Az együttzenélés is egyfajta kommunikáció, beszélgetés, amelyhez mindenképpen szükség van arra, hogy jól rezonáljunk. Nem kell feltétlenül, hogy közeli barátok legyünk, de fontos, hogy emberileg is meglegyen az összhang.

BA: Miben lesz más ez a fesztivál, mint egy hétköznapibb koncert?

VD: Az a célunk, hogy kialakuljon egy olyan összetartó zenészcsapat – tulajdonképpen az évek során ez már kialakult –, akikkel újra és újra tud találkozni a közönség. Az, hogy ez egy tematikus fesztivál, nagyon sokban meghatározza a jellegét, és mást nyújt, mint ahol nincs egy vezérfonál az egész mögött.

SI: Nagyon sokféleképp tovább lehet gondolni a tematikát, hiszen ha valaki elolvassa, hogy Elsők és utolsók, akkor biztos, hogy minden eszébe fog jutni, csak ez nem, amiről egyébként a fesztivál szól. A mai világban annyira eluralkodott a versenyszellem, hogy elsőre talán sokan arra gondolnának, hogy itt valami versenyről lesz szó. És erről persze szó nincsen. Spiró Györggyel például – akit a tárművészetek felé való nyitás jegyében hívtunk meg a fesztiválra – biztos, hogy erről is fogunk beszélgetni. Én kértem, hogy a kávézóban legyen ez a program, és ne a Kisteremben, mert így közelebb leszünk a közönséghez, ők is bekapcsolódhatnak a beszélgetésünkbe, és ezzel lesz egyfajta csapatépítő része is a programnak. A Zeneakadémia nagyon nyitott volt arra, hogy gyerekprogramot is szervezzünk, ott pedig abszolút a társművészeteké lesz a szó. Ezen keresztül a kicsik is bekapcsolódhatnak a fesztiválba.

BA: 8 év alattiaknak, egészen kicsiknek szól a program. Hogyan érdemes közelíteni hozzájuk, mi az, amivel megfoghatjuk őket, ha zenéről van szó?

SI: Épp az a titok, hogy nem csak a zenéről lesz szó. A zenén keresztül mutatjuk meg azt a tág világot, amelyből a mi saját világunk is felépül, és megnézzük, hogy mindez a művészetek nyelvén hogyan történik meg. Egy gyerek számára természetes –ezt a saját kislányunkon látom –, hogy az egyik pillanatban az ecsetet fogja a kezében, a másik pillanatban leül a zongorához, és közben még énekel is, vagy táncol. Ez a közeg teljesen sajátja a gyerekeknek, és borzasztó fontos, hogy ne zárjuk ki őket a koncertekről csak azért, mert zajosabbak. Biztos, hogy fognak zajongani, a saját kislányunk is mindig rögtön megosztja az élményeit, hiszen kikívánkozik belőle. Ha ezt leszorítjuk benne, negatív élménnyel fog hazatérni. Nagyon szerettem volna, hogy már három éves kortól részt vehessenek a programon a gyerekek, és tapasztalják meg ezt az együttes előadást.

BA: Egy fesztiválon mindig kicsit közelebb kerülhet a közönség az előadókhoz. A zenészekről nagyon sokáig élt egyfajta túlmisztifikált kép, amely ma már egyre inkább átalakul. Ti hogy érzitek, mennyire kell tartani a távolságot a közönséggel, mennyire lehet őket közel engedni művészként ahhoz a folyamathoz, amely a színpadon megszületik?

SI: Mielőtt az ember kimegy a pódiumra, rengeteg dolog járhat a fejében: izgul, szeretne hazamenni, vagy éppen jól érzi magát, és szeretne kimenni a színpadra. De amint kilép a közönség elé, ott valami egészen más történik, ez egyfajta tudatváltozás abban a pillanatban. Mindig nagyon lehet érezni a közönséget, és egy pozitív kisugárzású közeg fantasztikus érzés, nagyon segítő tud lenni. Ha a koncert egy jó pillanatban születik, valahol megszűnünk létezni. Olyankor az ember nem tud külsőségekre figyelni, és nem is akar. Számomra mindig is célkitűzés volt, hogy a darab érdekeljen, és a zenén keresztül váljunk eggyé anélkül, hogy külön tennem kelljen valamit azért, hogy bevonzzam a hallgatókat ebbe a körbe. A darabnak kell, hogy legyen olyan kiterjedése, amely mindannyiunkra visszahat.

VD: Mindannyian a zenéért vagyunk ott, és valahol az, hogy aktívan vagy passzívan veszünk részt ebben a folyamatban, tulajdonképpen abszolút kiegészíti egymást, és ugyanolyan lényeges oldal. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a művészekkel kapcsolatban ez a távolságról szóló kép megszűnjön a közönség képzeletében. Jónak tartom, ha valamilyen módon betekinthetnek a zenélés műhely részébe is, és fontos, hogy néha nekünk művészeknek is meg kell tudnunk fogalmazni a zenéről szóló gondolatainkat a közönség felé.

BA: Kicsit talán ehhez kapcsolódik az imidzs kérdése is: közhely, de folyamatosan tapasztaljuk, milyen nagy szerepet játszik egy művészkarrier szempontjából az, hogy valaki milyen külsőségekkel lép a közönség elé. Hogyan látjátok, meg lehet szabadulni ettől a nyomástól?

VD: Azt gondolom, hogy mindennek belülről kell fakadnia, és régen rossz, ha kívülről találja ki valaki. Azt, hogy egy művész belülről milyen, nagyon erősen meg kell mutatnia és merni kell felvállalnia. A kívülről ráaggatott képekkel azonban egyikünk sem tud egyetérteni.

SI: Néha úgy érzem, hogy az ember szinte nem is tudja követni, vagy nem is akarja követni ezeket a külső megfogalmazásokat, annyira elrugaszkodnak attól, amit jelenteniük kellene. És ugyanakkor gyakran elfelejtjük a mindennapi fontos történéseket. Mikor az ember bemegy például a gyereke óvodájába, láthatja, ahogy a kicsik a legalapvetőbb elemekkel valósítják meg azt a világot, amelyre nekünk is nap mint nap rá lehetne csodálkozni. Azt hiszem, jó lenne, ha ezt a látásmódot megint el tudnánk sajátítani, ha újra a miénk lehetne ez a fajta életérzés.

BA: Picit szorosabban visszakapcsolódva a programhoz, lesz-e folytatás, számíthatunk-e a kamara.hu koncertjeire a következő években is?

SI: Legnagyobb örömünkre így lesz: minden év novemberének harmadik hetében megrendezésre fog kerülni a fesztivál.