playliszt

Ha valaki önnön melegségét tárja a környezete elé, azt angol kifejezéssel „coming out”-nak nevezik. Aki viszont egy másik ember homoszexualitását teszi publikussá, az „outing”-ot követ el. Az ilyesmi nemcsak a politikában fordul elő, hanem az operaszínpadon is. Tettétől az „out”-oló mindkét esetben hasznot remél: a politikában politikai előnyt, az operaszínpadon a szereplők jellemének és cselekedeteinek mélyebb megértését. A bécsi Theater an der Wien legújabb produkciója jó példával szolgál ez utóbbira. Benjamin Britten (1913 – 1976) remekmívű operáját, a Peter Grimest (1945) Christof Loy állította színpadra, a Bécsi ORF-Rádió Szimfonikus Zenekarát az együttes főzeneigazgatója, Cornelius Meister vezényelte.

„A Peter Grimes írásakor azt az örök küzdelmet akartam kifejezni, melyet a férfiak és a nők a tengerrel szemben folytatnak a létükért. Tudatában voltam minden nehézségnek, amelyet egy ennyire univerzális téma drámai ábrázolása jelent.” (Benjamin Britten)

„A Peter Grimes előszöri meghallgatása majdhogynem fizikai reakciót váltott belőlem ki. Korábban sosem láttam színpadon ezt az operát, és mihelyst megértettem, miről szól a történet, és hogy Britten abból mit csinált, nyomban hallatlanul erősnek és minden kompromisszumtól mentesnek éreztem a zenét. Azt hiszem, a zene sokkolt, mert nem voltam felkészülve rá, hogy ennyire szélsőséges – mind a rendkívül törékeny, mind pedig a brutálisan szenvedélyes pillanatokban. Azt akartam, hogy a rendezésemben mindez érezhetővé váljék.” (Christof Loy)

„Sosem érdekelt a realista ábrázolás, mivel a realizmus az operában könnyen szépelgéshez vezet, ami végül is nem ábrázolja találóan a szereplők kapcsolatát. Mindig a minimalista esztétika híve voltam, de ez esetben még inkább, mivel a műhöz való közelítésünknek univerzálisnak kell lennie, aminek eredményeként a kapcsolatok is világosabban, élesebben rajzolódnak ki.” (Christof Loy)

„A Peter Grimes szövegéből nem derül ki, Peter meleg-e, vagy sem, meggyilkolta-e a fiút, vagy ártatlan-e. Úgy hiszem, amikor Britten e mellett a nem egyértelmű történet mellett döntött, még inkább arra kényszerült, hogy a zenében fejezze ki mindazt, ami szavakkal nem volt kimondható. Azt hiszem, ez adja a mű roppant erejét. Ezért döntöttem mindjárt úgy, hogy igen, Peter meleg, mert aki egy kicsit más a bőrszíne vagy a szexuális irányultsága miatt, az a többiek számára rögtön gyanússá válik. Az a többiekben félelmet kelt, amit aztán az illető is érez, és emiatt még inkább »másként« viselkedik, nem megy a többiekkel együtt a kocsmába… és ebből végül halálos ördögi kör kerekedik.” (Christof Loy)

„Peter számára az a lényeg, hogy elfojtsa a haragját, hogy távol tartsa a szörnyeteget, a benne lakozó homoszexualitást, hogy megnyugtassa a környezetét. És annyi minden történik, úgy érezzük, mintha túl sok vasat akarna a tűzben tartani. Grimes folytonos pánikhangulatban van, nem hisztérikus ez a pánik, hanem egyfajta csak-ezen-a-napon-legyünk-túl rémület. Ellen és Balstrode azért olyan fontosak a számára, mert csak bennük bízik. Én személy szerint találóbbnak érzem az irodalmi előzmény [George Crabbe The Borough c. verses elbeszélése, 1810] címét: »A kisváros«, mert itt közösségről van szó, toleráns és intoleráns emberek közösségéről. A megvádoltak és az elnyomottak állnak szemben azokkal, akiknek vétkeit és bűnös szenvedélyeit valamiképpen elfogadják. Csakhogy Peter meleg, atyaisten, de hisz akkor ő maga az ördög. Az Egyesült Államok jutnak eszembe, ahol a meztelenséget mániákusan üldözik. Úristen, megmutatta a mellét! Hogy minden tévéfilmben fejbe lőnek valakit, az nem baj. Erőszak lehet, meztelenség nem. Meleg? Úristen, te meleg vagy? Micsoda?!” (Joseph Kaiser)

„Az volt a célom, hogy a segéd [néma] szerepének a szokásosnál nagyobb színpadi jelentőséget adjak, ezért döntöttem úgy, hogy tanonckorú fiatalembert csinálok belőle; mivel megközelítésmódunk nagyon kortársi, a rendezésnek korunk társadalmát kell tükröznie. Annak is elképzelhetőnek kellett lennie, hogy Peter és a fiú között szerelmi kapcsolat alakuljon ki. Ezért a fiú szerepét egy fiatal táncosra osztottam, aki akár 18 éves is lehet, ami által persze teljesen abszurddá válik, hogy Petert a kisváros lakosai megvetik. Összehasonlításképpen vegyük talán Oroszországot, ahol kisebb falvakban ma is előállhat ilyen szituáció.” (Christof Loy)

„Ellen nagyon szerelmes Peterbe, nem akarja látni, mi folyik. Aki szerelmes, az olyannak látja a dolgokat, amilyennek látni szeretné. Akármennyire is lesújtóak Ellen számára az események, nem tud egyszerűen odébbállni, mert még mindig szerelmes. Ellen féltékeny Balstrode-ra és végül a fiúra is, mert az megkapja Grimestól, amit akar.” (Agneta Eichenholz)

„Amikor először hallottam ezt a zenét, némileg zavarba hozott a rám osztott szerep, Balstrode figurája. Mert mind dallamában, mind szövegében rejtély veszi körül ezt az alakot, nem teljesen világos, kicsoda is ő. Az általam ismert legtöbb rendezés inkább hagyományosan közelít a darabhoz. Ilyenkor azonban a figurát és a művet általában illető legtöbb kérdés megválaszolatlan marad. Ezért is érdekelt annyira, hogy egyszer a Peter Grimesnak egy olyan rendezésében vehessek részt, amely remélni engedi, hogy e kérdések jobban megvilágítódnak – és ezúttal valóban sok minden megvilágosodott!” (Andrew Foster-Williams)

„Ha megszüntetjük Balstrode szexuális orientációjának tisztázatlanságát, mindjárt érthetővé válik, ő és Grimes miért éreznek közösséget egymással. Ha ugyanis föltételezzük, hogy Balstrode is meleg, akkor eljátszhatunk a kettejük viselkedése közti különbségekkel. Balstrode például sokkal jobban beilleszkedett a közösségbe, ő jár kocsmába, kapcsolatban áll a többiekkel, a valóságban azonban több szempontból még elfojtásosabb, mint Grimes. Ugyanakkor szexuális ébredése, szexualitásának önmaga általi elfogadása határozottabb Grimesénál. Balstrode és Peter érdekközösségben szimpatizálnak egymással, miközben mindketten másként viszonyulnak saját, elfojtott szexualitásukhoz. Talán mindketten azt remélik, bizalmas viszonyukból hasznuk származik.” (Andrew Foster-Williams)

„Csakhogy a számításba hiba csúszik, és ebben a rendezésben eljön »barátságuk« végső elárulásának pillanata, amikor Balstrode-nak is lesz egy szexuális élménye a fiúval. Először irtózik annak gondolatától, hogy a tanonc Grimes és ő közé állhat, féltékenység támad benne, mely árulásba torkollik. Grimes pedig szemtanújává válik a fiú és Balstrode közötti szexuális közeledésnek.” (Andrew Foster-Williams)

„Föltételezem, hogy ez a történet fordulópontja, és ami érdekközösségként kezdődött, az Balstrode-ban immáron átalakul a Grimes megsemmisítése iránti vággyá; annak belátásává, hogy a sorsot el kell fogadni, s hogy az adott körülmények között és a történet adott időpontjában a dogokat nem lehet megváltoztatni. Nem hiszem, hogy Balstrode különösebben kellemes ember. A túlélés művésze ő; bár rossz embernek érzi magát, mégis minden tőle telhetőt megtesz, hogy túléljen, miközben őszintétlen magához és a környezetéhez – kivéve talán Grimest. Balstrode sosem lesz annyira szabaddá, mint Grimes, sosem érheti el a szabadságnak azt a fokát, amelyet Grimes elérhet. Mindazonáltal látnunk kell Balstrode sérülékenységét is, és vele is együtt kell éreznünk. Hiszen itt ő is áldozattá válhat.” (Andrew Foster-Williams)

„Egy kisvárosban mindenkivel előfordulhat, hogy kiközösítik. Ha a kábítószer-élvezet nagyobb probléma volna, mint a homoszexualitás, akkor az özvegy Mrs. Sedley [az első sor bal szélén: Rosalind Plowright] válnék a közösség áldozatává. És persze könnyű is a közösségnek Peter Grimest célba vennie, hiszen ismét meghalt egy fiú – tehát meggyilkolták. Úgy gondolom, lehetséges, hogy a fiút Grimes ölte meg, ám ez összefüggésben áll azzal a gyűlölettel, amely Petert a közösség részéről éri: a fiú megölésével kitépni gondolja magából azt, amiért gyűlölik.” (Christof Loy)

„Az egész mű a természet ereje, a szerelem hatalma körül forog. Tudjuk, a szerelem hatalma néha megszállottsággá válhat, és akkor olyan sodró erejű lesz, mint az óceán, az ember nem tehet másként, akkor sem, ha tudja, hogy nem lenne szabad továbbmennie, de akit ez egyszer elkap… A szerelem olyan, mint a cunami. Grimes egyes pillanatokban több szabadságot ér el, mint a mű bármely más szereplője. A »home«, az otthon számára csak pillanatokra létezik – de létezik. Azt hiszem, ezért olyan irigy rá mindenki, s ezért nem tudják elviselni őt. Mert tényleg eljönnek ezek a pillanatok, amelyekben – rettenetes küzdelemben – Grimesnak az az érzése támad, hogy meg kell cselekednie, amit akar, és a főhősnek ez a szabadsága a művet számomra még értékesebbé teszi. Jó tudni, hogy vannak ilyen pillanatok, mert ezek mindnyájunkat arra bátorítanak, hogy küzdjünk, nemcsak privátin, hanem nyilvánosan is ezért a szabadságért.” (Christof Loy)

A produkció műsorfüzetéből idézett: Mesterházi Máté

Előadási fotók: Monika Rittershaus