playliszt

A Le nozze in sogno („Álombéli menyegző”) című, 1665-ben Firenzében bemutatott operáról csak néhány éve mutatta ki két olasz zenetudós, hogy Pietro Antonio Cesti alkotása…

Márpedig életének öt esztendejét (1652–57) a kortársak által énekesként és zeneszerzőként egyaránt elismert Cesti éppen Innsbruckban töltötte, egy Habsburg-Medici frigyből született főherceg szolgálatában. Negyedfélszáz évig tartó Csipkerózsika-álom után most a tiroli fővárosban került sor a mű legújabb kori bemutatójára, az ottani egyetem teológiai karának reneszánsz udvarán. A szűkszavú, kora barokk partitúrát az ifjú muzsikusokból álló Ensemble Innsbruck Barock keltette életre Enrico Onofri irányításával, az előadást Alessio Pizzech rendezte, a szerepeket pedig túlnyomórészt ugyancsak fiatalok, a fesztivál énekversenyének díjazottjai alakították. És persze úgy kerek a világ, hogy e barokkének-verseny – amelyen korábban Zeneakadémiánk neveltjei, Baráth Emőke és Szigetvári Dávid is díjat nyertek – sem más nevét viseli, mint Pietro Antonio Cestiét…

Hogy kicsikarják összeházasodásukhoz az öregek beleegyezését, a fiatalok elhitetik velük: a menyegzőt csak álmodják… A Le nozzo in sogno cselekménye az antik vígjátékok és a commedia dell’arte jól ismert alaptörténetére épül: az öreg gyámok és kérők (pantaloni) hoppon maradnak, azaz elveszítik uralmukat a fiatal lányok fölött, míg az ifjú szerelmesek (innamorati) a furfangos szolgák és dajkák (zanni) segítségével végül egymáséi lesznek. „Dramma civile” – írta egyetlen librettója alcíméül a kor neves színházi szerzője, Pietro Susini, és ezzel nemcsak a városi környezetre utalt (a helyszín: Livorno), hanem arra is, hogy a commedia dell’arte típusai itt elvegyülnek a 16. századi commedia erudita („tudós vígjáték”) stílusjegyeivel. Nem hiába utal a cím a spanyol drámaíró, Pedro Calderón drámájára (Az élet álom), egyben kifigurázva is azt, midőn a szereplők így bölcselkednek: „Az élet álom, a halál alvás”…

A Monteverdi és Cavalli nevével fémjelzett velencei operához képest Cesti műve részint gunyorosabb, részint politikusabb is, méghozzá erősen az ellenreformáció szellemi áramlatától befolyásoltan. Egy fiatal testvérpárról például kiderül, hogy az angol polgárháború (1642–49) elől menekültek apjukkal együtt, aki a kivégzett I. Károly udvaronca volt. A komikus szereplők között pedig föltűnik egy nekromanta (halottidéző) zsidó mágus is, akit – mai fogalmaink szerint – politikailag nem éppen korrekt módon tesznek lóvá…

Utazó operatársulatok tagjaként Cesti (aki fiatalemberként szerzetesi fogadalmat tett!) eljutott persze Velencébe is, így nem csoda, hogy műveiből „kihalljuk” Cavalli és Monteverdi hangütéseit. Míg a Le nozze in sogno Filandrájáról Monteverdi Poppeájának dajkája jut eszünkbe, addig a szerelméhez női ruhában hozzáférkőzni akaró – álnőként egy másik fiatalemberben is vonzalmat ébresztő – Flammiro alakjában a Cavalli-operák „transzvesztita” szerepei köszönnek vissza.

A Cesti-verseny fiatal díjazottjai között sok „egyenes”, „barokk” hangadású énekest hallhattunk; mindegyik értékes matéria birtokosa, de még nem mindegyik maradéktalanul kiművelt. A figyelemreméltó színpadi tehetségek közé tartozik többek között az orosz mezzoszoprán Yulia Sokolik és a spanyol tenor Francisco Fernández-Rueda.

Mesterházi Máté

Előadási fotók: Rupert Larl