AJÁNLÓ
 
08:00
2015. 04. 10.
Van valaki, akinek feltétel nélkül elhiszem, hogy César Franck zenéjében nincs semmi ódon,...
A bejegyzés folyatódik
 
08:00
2015. 04. 10.
Augusztus 17-én otthon hagytam a kritikust. Csak a műkedvelő énemmel mentem a Kaposfestre....
A bejegyzés folyatódik
 
08:00
2015. 04. 10.
A Kaposfest egyre csak növekszik. Akár egyetlen koncerten belül is. Érdekesen alakult például...
A bejegyzés folyatódik
 
08:00
2015. 04. 10.
Kaposvár, 21 fok, eső - a Franck még mindig tart! Tartson is sokáig! Dübörög a vadromantika,...
A bejegyzés folyatódik
 
08:00
2015. 04. 10.
Miért ájulnak el rögtön a zeneszeretők és a taxisofőrök is, ha Stradivarit hallanak? Hogyan...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Hollós Máté a műsorfüzetben közölt interjúját azzal a kijelentéssel kezdi: a Baráti Kristóf és vendégei cím azt sejteti, hogy a hívó szóra bejön a közönség. Ez így is történt – teltház előtt zajlott a négyszereplős kamarakoncert.

Baráti Kristóf
Baráti Kristóf (fotó: Művészetek Palotája / Kotschy Gábor)

 

Persze nem kérdés, hogy Baráti Kristóf a világ minden táján megtölti a hangversenytermeket, ez esetben mégis az volt az érzésem, jobb lett volna egy kisebb, bensőségesebb helyszín, akár a Zeneakadémia Nagyterme, vagy a BMC Kamaraterme. Rengetegen beszélnek mostanában a hangversenyhagyomány változásának szükségességéről: a túl nagy csend és fegyelmezettség, túl jó akusztika hiába szolgálja a legtökéletesebb körülményeket a zenének, mégsem közönségbarát, hiszen nehéz tested-lelked átadni a művészetnek, ha arra kell ügyelni, nehogy túl hangosan vegyen az ember levegőt.

Baráti Kristóf és Várdai István
Baráti Kristóf és Várdai István (Művészetek Palotája / Kotschy Gábor)

Mindezt persze sikerült Baráti Kristófnak háttérbe szorítania néhány perc alatt, ahogy belekezdett Bach d-moll partitájába. 1703-as Stradivariján olyan hangzást hozott létre, mintha templomban lennénk: a visszhangérzetet nem csak piano-forte játékkal érte el, az egész hangszer zengett, ahogy végighúzta vonóját a húrokon. A darab csúcspontja az utolsó nagyszabású variációs tétel volt, amely előadása alatt az érzelmek hihetetlenül széles skáláját sorakoztatta fel hallgatósága előtt a világ legfoglalkoztatottabb hegedűse.

Baráti Kristóf. Jean Efflam Bavouzet és Várdai István
Baráti Kristóf. Jean Efflam Bavouzet és Várdai István (Művészetek Palotája / Kotschy Gábor)

Beethoven Szellem-trióját korábban már játszotta együtt Várdai István és Baráti Kristóf Várjon Dénessel; ezúttal azonban a Solti György felfedezettjeként is emlegetett Jean Efflam Bavouzet-vel adták elő a művet, amelynek első akkordjából kiderült, létrejött a kapcsolat a három zenész közt. A már említett interjúban Baráti a következőket mondta el a másik három zenészről: „A Müpa azt kívánta, hogy ne csak István és én legyünk a reménybeli közönség által ismertek, hanem a külföldiek is húzónevek legyenek. Így esett a választás Jean Efflam Bavouzet zongora- és Kim Kashkashian brácsaművészre. […] A külföldieket tekintve nem mondhatjuk, hogy »zenész barátaimmal« lépek föl ezen az estén, hiszen Kashkashiannal és Bavouzent-val is először fogunk együtt dolgozni, de talán úgy egymásra találhatunk, hogy legközelebb már barátokként hirdethetjük egymást.” Kicsit meredek gondolat, hogy egy találkozás után két ember máris baráttá válik, nem szabad azonban lebecsülni az együttzenélés erejét; az biztos, hogy a színpadon működött a „régi páros új zongoristával feldobva” elgondolás. Nemcsak hárman együtt szóltak jól, de kettesével osztva is folyamatos volt az interakció: a crescendók olyan mértékben voltak együtt, hogy az volt az érzésem, mintha valaki szép fokozatosan tekerné felfelé a hangerő-szabályozót. A harmadik tétel legjobb pillanatai voltak Bavouzet gyöngyöző futamai, valamint Baráti és Várdai ballagó pizzicatói.

Baráti Kristóf és Kim Kashkashian
Baráti Kristóf és Kim Kashkashian (Művészetek Palotája / Kotschy Gábor)

A vicces kottateregetésekkel színesített második félidő alatt volt egymás után a koncert mély- és csúcspontja is. Az előbbi Martinů Három madrigál című duója képében, amely alapvetően nem rossz darab, csak a műsoron szereplő három műhöz képest hatott unalmasnak. Arra mindenesetre jó volt, hogy meghallgathattuk Kim Kashkashian játékát a kvartett felállás előtt szolidabb kísérettel is, megbizonyosodva Baráti jó ízléséről a művészválasztást illetően.

Baráti, Kashkashian, Várdai és Bavouzet
Baráti, Kashkashian, Várdai és Bavouzet (Művészetek Palotája / Kotschy Gábor)

Fauré c-moll kvartettje ezzel szemben fantasztikus mű: francia századfordulós zene pentaton és modális fordulatokkal, itt-ott kis keleti fűszerrel, Trisztános zenei világgal, zseniális Scherzóval – amelyben nemcsak a vonósok, de mintha a zongora is pizzicatót játszott volna – és briliáns befejezéssel. E darab adott igazán lehetőséget arra, hogy a művészek megmutassák kamarazenész tudásuk legjavát: Várdai mintha mesét mondott volna hangszerén, Bavouzet lenyűgöző pedálhasználatáról és változatos karakterábrázolásáról tett tanúbizonyságot, Baráti és Kashkashian pedig a legmagasabb rendű zenei értelmezésükről. Ráadásként az utolsó tétel végét ismételték (ami a kevés próbaidőről árulkodik). A koncerten – ahogy arra számítani lehetett – prémium minőségű zenét kapott a közönség; kár, hogy az intimitás, exkluzivitás érzete elveszett valahol a Müpa Nagytermének harmadik emeletén.

Könyves-Tóth Zsuzsanna

0 Komment