playliszt

Közel háromszáz éve nem játszott operát mutattak be a Régizene Innsbrucki Ünnepi Hetein. Nicola Porpora (1686–1768) komoly operáját, az Il Germanicót 1732-ben Rómában kizárólag férfiak adták elő a nők színpadra lépésének pápai tilalma miatt. A kasztráltak tüdőt és torkot próbáló, végtelen koloratúrákkal ékesített művészetét most korunk legnagyobb bel canto-énekesei támasztották fel.

A csakis fesztiválkörülmények között összeverbuválható szupercsapatból is kiemelkedett az ír mezzoszoprán Patricia Bardon (Germanico) és az ausztrál kontratenor David Hansen (Arminio), a két nagy, történelmi ellenfél szerepében. A teljes terjedelmében, két szünettel, négy és fél órán át tartó előadás magas színvonalú zenei megvalósításáért az ünnepi hetek olasz művészeti vezetője, Alessandro De Marchi szavatolt korabeli hangszeres együttese, az Academia Montis Regalis élén.

Porporát a zenei közvélemény a 18. század legnagyobb énekmestereként ismeri. Nála működött korrepetitorként Bécsben a fiatal Joseph Haydn is, aki még élete végén is hálával emlékezett meg szigorú mesteréről. Nápolyban Porpora legnevesebb tanítványai közé tartoztak a kor nagy kasztráltjai: Farinelli és Caffarelli. Híres énekgyakorlatait állítólag hat éven át ismételtette növendékeivel, ám amikor Caffarelli négy esztendő múltán türelmét vesztette, tanára emlékeztette arra a vállalására, amelyre iskolája minden diákjának köteleznie kellett magát: „állhatatosan járja az utat, amelyet a tanár előír, bármily unalmasnak tűnjék is”. A hatodik év végén azután Caffarelli igencsak elcsodálkozott, amikor mestere így szólt hozzá: „Menj hát, fiam, nincsen már mit tanulnod. Itália s a világ első énekese vagy.”

Hogy Porporát a barokk kor jelentős zeneszerzőjének is tekinthetjük, arról – egy válogatott áriákat tartalmazó, nemrég megjelent CD után – először ezen a szenzációs, innsbrucki operaelőadáson győződhettünk meg. Persze a mű elsősorban azt dokumentálja, milyen „lélegzetelállító” énektudást várhatott el saját tanítványaitól Porpora. Ám az Il Germanico mindemellett változatos, élvezetes, invenciózus zene is.

Az Il Germanico cselekménye történeti tényeken alapul. A Krisztus utáni első század elején a germán keruszk törzs vezére, Arminius (vagy ahogyan Klopstock és Kleist drámáiból is ismerjük: Hermann) megalázó csapást mért a római légiókra. Tiberius császár ezek után fogadott fiát, Germanicust küldte csapataival hadba, hogy bosszút álljon a vereségért Arminiuson. Az opera szövegkönyvét jegyző egyházfi, Niccolò Coluzzi szerencsés módon tekintett el a barokk operákban megszokott, szövevényes szerelmi száltól. Drámája alapvető etikai kérdésekre koncentrál: Meddig engedhetünk a külső hatalom nyomásának? Meddig ragaszkodjunk az elveinkhez? Hol az a pont, ahonnét kezdve már értelmetlen az ellenállás, sőt káros? Coluzzi librettója a kultúrák és civilizációk ama konfliktusára is kitér, amelyet a mai néző is aktuálisnak érezhet. Íme egy részlet a szövegkönyvből:

GERMANICO

Még ha óriási birodalmát a fegyverek erejével terjeszti is ki, Róma nem kívánja az egész világmindenséget maga alá gyűrni. Távoli népek – kikhez törvényeinek üzenete nem ér el – leigázásával Róma azt szeretné, ha ezek barbár szokásait az értelem fénye változtatná meg, akár a szobrász, kinek szorgos keze a kő megfaragásával alkot valami jelentőset.

ARMINIO

Tényleg: amennyiben elraboltátok Egyiptomtól és Görögországtól márványszobraikat, nevezetes kőalkotásaikat – hogy ezekkel a Capitoliumot és templomaitokat díszítsétek –, annyiban valóban megszabadítottátok őket a barbárságtól. Ámha egy nap mégiscsak visszaadnátok Görögországnak s Egyiptomnak e barbár alkotásokat, úgy a büszke Róma mindjárt ékszerek s hajkorona nélküli asszonynak tűnnék.

Hogy Arminio végül mégiscsak behódol Rómának, arról az 1732-es ősbemutató kinyomtatott szövegkönyvének előszavában a librettista Coluzzi a következőket írta: „A szerző úgy tervezte, jelen drámának tragikus befejezést ad, ám – hogy a modern színházi ízléshez igazodjék – mégis a boldog vég mellett döntött”…

Igényes szövegkönyv igényesen megzenésítve, mindez fenomenális előadásban: a Régizene Innsbrucki Ünnepi Hetein a barokk muzsika szerelmesei újabb gyöngyszemmel gazdagodhattak.

Mesterházi Máté