playliszt

Találkozni évekkel korábbi önmagunkkal sosem egyszerű érzés. Ilyen találkozásokba tekinthetünk be a kaposvári Rippl-Rónai-teremben Szigeti Tamás "da capo" című kiállításán, melyen ismert klasszikus és jazz-zenészek mai és három évtizeddel korábbi portréi láthatók.

"Na, most végre sok szék van!" - hallottam a koncert előtti pillanatokban a mögöttem ülők beszélgetését (mint útközben kiderült, nemcsak a nézőtérrel, hanem még inkább a színpad berendezésével kapcsolatban). Csak remélni tudtam, hogy nem érte őket váratlan csalódás pár perccel később, az első mű (Webern: Langsamer Satz) megszólaláskor, mikor "mindössze" négy ember, egészen pontosan az Apollon Musagete Quartett tagjai érkeztek a színpadra.

Maximálisan meg tudom érteni azokat a zenészeket, akik mindennél többre tartják a kamarazenélést. A Kaposfest vasárnap délelőtti koncertjén azt hiszem, ez a nagy igazság mindenki számára világossá vált.

Hát, igen… Így a Kaposfest harmadik napjához érve elkerülhetetlen volt, hogy a szűnni nem akaró tapsot ráadással hálálják meg a művészek. A fellépők mind hatalmas repertoárral készültek a fesztiválra, így nem csoda, hogy nincs még több mű a tarsolyukban, és szombat este "csak" az utolsó darab zárótételének megismétlésére került sor ráadás gyanánt. De ki ne hallgatna meg szívesen egy Bach-concerto tételt újra és újra? Pláne ilyen előadókkal.

Tavasz, tavasz, nyár, nyár, ősz, ősz, tél, tél… "Hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?" Nem bolondult meg senki, csak a Kaposfest egyazon koncertjének műsorára tűzték Vivaldi és Piazzolla évszakokról szóló művét.