playliszt

Mostan színes tintákkal Beethovennel álmodom mindig, meg-megállva - ugyanis a kamarásított szimfóniák után e hétvégén volt szerencsém végighallgatni a mester összes zongorástrióját élőben a Zeneakadémián, Keller András, Várjon Dénes és Perényi Miklós tolmácsolásában. Ez már előzetes tervként is nagyjából az előrehozott karácsony vagy születésnap kategóriájába esik, hát még úgy, hogy aztán meg is történt.

Beethoven-szimfóniák kamaraegyüttesre? Milyen fantasztikusan posztmodern ötlet! Hiszen az átirat: értelmezés; az értelmezés: újraalkotás. És hát persze az egész folyamatban ott van a nyitott mű, a lezáratlan és kontextusaiban újra- és újra megszülető opusz nagyon is friss és kortárs gondolata. Az már csak hab a tortán, hogy milyen bájos, ahogy diszkréten megbújik mindemögött a cinikus takarékosság: csókolom, nemhogy egy egész zenekart, de még a karmestert sem kell megfizetni! Márpedig a mai pénzpiaci helyzetben nem lehet elég elővigyázatos az ember.

Gourmet vacsora lesz - gondoltam magamban, amikor a főszerkesztők által januárra elénk tett listából a naptáram és az érdeklődésem szorzataként kiválasztottam Baráti Kristóf szólóestjét, amelyen Johann Sebastian Bach Szólóhegedű-szonátáit és partitáit (az összeset, BWV 1001-1006, bár nem ebben a sorrendben) játszotta a hegedűművész. Persze ez a "gourmet" jelző igen keveset mond egy ilyen vállalkozásról, amely előadónak és közönségnek is igazi próbatétel, afféle zeneakadémiai Mount Everest, biztosítókötél, serpa és alaptábor nélkül.

Elég régóta rágódik rajta a filozófia, hogy vajon van-e olyasmi, hogy lélek. A problémát, ugye, az adja, hogy az általunk megfigyelhető jelenségek - például az élőlények körében - nem mindig adják önmaguk kielégítő magyarázatát. Ha nincs lélek, ahogy az egyik oldal állítja, akkor jó lenne valahogy körülírni mondjuk az élő és az élettelen közti különbséget, ez pedig talán még nem teljesen tisztázott. Ha van, ahogy az ellentábor állítja, akkor jó lenne valahogy egyértelműen rámutatni, hogy mégis micsoda a lélek. A kérdést megnyugtatóan még mind a mai napig nem sikerült tisztázni.

" - Miben hasonlít a kritikus és a nőgyógyász?

- Mind a kettő ott keresi a hibát, ahol más az örömöt."

Nemrégiben épp azon elmélkedtem, hogy mennyire sajátos a magyar köznyelvi jelentése a kritikus, kritika szavaknak - mintha kifejezett rosszindulatú, megvető és a kritika tárgyát elvető attitűdöt kellene hozzágondolnunk. Ha valamit kritizálunk, akkor a rossz tulajdonságait emeljük ki. Ha valakinek kritikus a hozzáállása, akkor általában mindenben a negatívumokat veszi észre. Ha kritikával illetünk valamit, akkor ez általában annyit tesz: ellenvéleményünket, nemtetszésünket fejezzük ki.