playliszt

Amikor megtudtam, hogy 2016-ban Tallér Zsófia zeneszerzőnek és Várjon Dénes zongoraművésznek ítélték oda a Bartók Béla–Pásztory Ditta díjat, tudtam, hogy képtelen leszek személyes hangvétel és elfogultság nélkül megírni ezt a beszámolót…

2006 és 2014 után harmadszor fordult elő olyan a díj történetében, hogy nem osztották meg, és a zeneakadémiai kuratórium mindkét kategóriában (zeneszerzés és előadóművészet) csak egy-egy díjat adott át. Pásztory Ditta leírása szerint egy alkalommal legfeljebb három-három (magyar anyanyelvű) művész / együttes részesülhet az elismerésben. Ezt a megosztási lehetőséget már az első díjátadón, 1984-ben kihasználták, mikor Bárdos Lajosnak, Kurtág Györgynek és Ligeti Györgynek, valamint Ferencsik Jánosnak, Fischer Annie-nak és a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak ítélték oda a díjat. Ez az illusztris névsor már önmagában alátámasztja, hogy a Bartók–Pásztory díj tényleg az országosan kapható legnagyobb zenei kitüntetés.

Bár az átadó hagyományosan Bartók születésnapján, március 25-én szokott lenni, nagypéntekre való tekintettel az ünnepélyes ceremóniára idén március 30-án került sor a Zeneakadémián. Sőt, az államilag kihirdetett Bartók-év apropóján a díjátadó végén kihirdették az egy év múlva induló, első alkalommal hegedű (a jövőben pedig zongora, vonósnégyes és kamarazenei) kategóriában meghirdetett nemzetközi Bartók versenyt, beszéltek a Bartók tiszteletére rendezett zeneakadémiai koncertekről, valamint bemutatták az Editio Musica gondozásában frissen megjelent Cantata profana-kiadványt, mely a mű kétnyelvű szövegét és annak Réber László által készített illusztrációit tartalmazza. Ám egyik hír sem tudta felülmúlni azt az örömöt, melyet akkor éreztem, mikor Vigh Andrea, a kurátor elnöke kihirdette a díjazottakat!

Azt hiszem, a Várjon Dénest méltató Devich Jánosnak sikerült egyetlen szóban megragadnia a két díjazott népszerűségének és sikerének titkát: szerénység… E tulajdonság fontosságára Várjon is visszatért köszönőbeszédében, melyben azt mondta, „hihetetlen sok alázatot és szerénységet lehet magától Bartóktól is tanulni. Aki napi szinten tud Bartók Béla műveivel foglalkozni, és lehetősége van arra, hogy találkozzon ezzel a kérlelhetetlen igényességgel, az rá van kényszerítve, hogy nagyon szigorú önvizsgálatot tartson nap mint nap, zenészként és emberként egyaránt.” Devich a sikerességről is beszélt, melyről szintén találóan azt mondta, „eredete a szorgalom és a tehetség”. Tallér Zsófiában és Várjon Dénesben megvan a szerénység, megvan a szorgalom és a tehetség is. Mint ahogy a szerethetőség is – Fekete Gyula jellemezte így Tallér Zsófia zenéjét, de szintén a két díjazottal kapcsolatos nagy igazságot fogalmazott meg vele.

Volt szerencsém Tallér Zsófia óráit látogatni a Zeneakadémián. Minden vele folytatott beszélgetés egy élmény. Sosem azt mondja, amit az ember hallani szeretne, hanem a néha fájó igazságnak arról a fejezetéről mesél, amely a legjobban segít az adott problémán. Így tett a köszönőbeszédében is, melyben a zeneszerzői hivatás sorsáról beszélt:

„Pályakezdőként, és még inkább, mikor a pályára készültem, azt tapasztaltam, hogy a zeneszerző figurája nagyon jól identifikált, pontosan körvonalazott. Lehetett tudni, kik a zeneszerzők, mivel foglalkoznak, mekkora tudásuk van, és az milyen módon hasznos, milyen módon szükséges az ország egésze, a társadalom számára. Ezt azért lehetett tudni, mert az elöljárók – akár politikai, akár intézményi, akár kulturális elöljárók – a médián keresztül nagyon nagy hittel hangoztatták ezt. […] Mára ez teljesen fölfordult. Ma nem lehet tudni, hogy ki a zeneszerző, hogy pontosan mivel foglalkozik, és különösen nem lehet tudni, hogy mi a hasznunk a társadalom számára. Ez nem azért baj, mert hiányzik nekünk a piros szőnyeg vagy a sok csattogó fotó apparátus, hanem mert a fiatal nemzedékek számára nem kézzelfogható, hogy ez egy olyan pálya, olyan művészi hivatás, amelyre érdemes készülni. Egyre kevesebben érkeznek erre a szakra, közülük is sokan valamiféle támogatást vélnek abból meríteni, hogy más hangszeres szakon vagy más egyetemeken is tanulnak. Érezhető, hogy nem bíznak ennek a szakmának a sikerében. Azt gondolom, hogy ez tragikus, mert el fogunk érkezni oda, hogy ki fog hűlni a társadalom szíve a művészet iránt, és az nagyon nagy baj lesz.”

Elgondolkodtató beszédét az első nagy mesterének, Bozay Attilának ajánlott „A csillagok a tengerárba…” című vonósnégyesének első tétele koronázta meg, mely Giosuè Carducci Búcsú című versét idézi:

Ó halvány orgona!

A csillagok a tengerárba hullnak

S kihül szivem, a dalnak otthona.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Várjon Dénesről ezúttal is kiemelték, hogy egy tavalyi felmérés alapján bekerült a világ öt legkeresettebb zongoristája közé. Bár esetében a mennyiség és a minőség kéz a kézben jár, fellépéseinek számánál mégiscsak sokkal fontosabb az a precizitás, az a lelkiség, amellyel a zongoradarabokhoz nyúl. Csodálom azt az állóképességet és kitartást, ami a rengeteg utazgatás és koncertezés ellenére sem hagyja lankadni zenei igényességét. Minden korban, stílusban kiválóan tájékozódik, de Bartók különös helyet foglal el az életében:

„Számomra óriási megtiszteltetés ez a díj. Mindig úgy tekintettem rá, mint a legszebb és legjelentősebb díj, amelyet magyar zeneművész kaphat, és amely […] Bartók nevéhez fűződik. Bartókéhoz, aki, azt gondolom, minden zongoristának gyermekkora óta átszövi az életét. Legalábbis nekem egészen kicsi korom óta az egyik legfontosabb szerző volt, akitől rengeteget tanultam az életemnek minden időszakában, és rengeteget köszönhetek neki. […] Számomra nagyon sokat jelent Bartók mint előadóművész is. Teljesen átformálta a Bartók-művekről kialakult képemet az, hogy napi szinten hallgattam az ő egészen hihetetlen zongorázását. És nem csak a saját darabjaiban… Úgy gondolom, hogy Bartók a valaha élt egyik legnagyobb előadóművész volt.”

Később hozzátette: „Amíg én zongorázom, addig Bartókkal mindig fogok foglalkozni.” S hogy újra és sokadszor is bebizonyítsa, hogy valóban szakavatott őrzője és közvetítője Bartók szellemiségének, a szerző Síppal, dobbal, Este a székelyeknél és Három csíkmegyei népdal című darabjával köszönte meg a rangos kitüntetést. Előadásában ízlésesen váltogatta a tudatos kompozíció és az improvizációszerű népdal hangzását, bemutatta Bartók lírai és barbaro-énjét, egyszerre hallottuk Bartókot, a szerzőt és Bartókot, a zongoraművészt. Annál is inkább, hiszen jelen volt felesége, Simon Izabella is, akivel nemrég előadták Bartók és Pásztory Ditta búcsúkoncertjének műsorát. A művészpár és a Bartók házaspár közti párhuzamot Vigh Andrea is kiemelte, a művésznő Várjon sikereiben betöltött jelentőségét pedig Devich is méltatta.

A Bartók–Pásztory díjjal tehát Tallér Zsófia és Várjon Dénes újabb téren léptek mestereik (Bozay Attila és Petrovics Emil, illetve Falvai Sándor, Rados Ferenc és Kurtág György) nyomdokaiba.

Szívből gratulálunk az elismeréshez!

Mona Dániel

fotók: Zeneakadémia / Bielik István