playliszt

Varietas delectat, azaz a változatosság gyönyörködtet – a Fesztiválakadémia nyitókoncertjének ajánlójaként is olvasható mondat akár mottója is lehetne a rendezvény első estéjének. Hogy rögtön előre szaladjak, a Fesztiválakadémia művészeinek igaza volt: Veress Sándor, Schumann, Kreisler, Purcell és Sosztakovics művei tökéletesen megférnek egymás mellett. És nemcsak megférnek, de közelségük olyan izgalmas színeket és frissességet kölcsönöz egymásnak, amely csak a legkülönlegesebb koncertprogramok sajátja.

Ha zenészek, koncertszervezők vagy akár a koncertlátogató közönség körében felmérést végeznénk arról, mely zeneszerzők műveit tartanák alkalmasnak egy fesztiválnyitó koncert első darabjának, talán viszonylag elenyésző számban lennének azok, akik Veress Sándort javasolják. A Fesztiválakadémia azonban nem mással vette kezdetét, mint a Kodály és Bartók utáni generáció egyik legeredetibb szerzőjének 1954-ben komponált Vonóstriójával, melyet Vilde Frang, James Boyd és Nicolas Altstaedt adtak elő. Tökéletes összhangot, a legapróbb részletekig kidolgozott zenélést hallhattunk, és bár összeszokott kamarapartnerekről van szó (csak ezt a művet több mint hússzor játszották már együtt), fel sem merült, hogy pusztán „rutinból” zenéljenek. A közönség lélegzet-visszafojtva hallgatta a lassú tétel mozdulatlan hangjait, a gyors szakaszok ütős effektusai és repetitív motívumai pedig hihetetlen energiákat szabadítottak fel a Nagyteremben.

Energiából nem volt hiány a fantasztikus Schumann-mű, az Esz-dúr zongoraötös előadásában sem. „Nagyszerű, tele életerővel és lendülettel” – Clara Schumann méltatta így a darabot, s ugyanezekkel a jelzőkkel méltathatjuk a zenészek játékát is. Schumann zenéjét – az első hangtól az utolsóig – színtiszta élvezet volt hallgatni José Gallardo és a Kelemen Kvartett előadásában.

A félidő azonban nem ért véget Schumann-nal. Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán örömzenélésükkel a 20. század első évtizedeinek egyik legnagyobb hegedűvirtuózát, Fritz Kreislert idézték meg a színpadon, akinek három művét, Cigány Capriccióját, Liebesleid, valamint Chinois Tambourin című kompozícióit játszották. A schumanni romantikus hang után különös erővel hatott Kelemen nyers hegedűhangja és azok a váratlan gagek, amellyel a művészek megmutatták, mennyire szellemes és szórakoztató Kreisler zenéje.

Az este második felében a Virtuózokból ismert Bácsy-Schwartz Zoltán és Kelemen Barnabás közös vendégprodukcióját követően a barokk zenéé, és azon belül is Purcellé volt a főszerep. A Fesztiválakadémia művészei – Anna Reinhold, Alina Pogostkina, Jonathan Cohen, Thomas Dunford, Homoki Gábor, James Boyd, Rohmann Ditta és Fejérvári Zsolt – kiváló érzékkel, a legfinomabb részletekre is ügyelve, igazi barokk hangulatot teremtve zenéltek. Kirobbanó lendülettel szólalt meg a Fairy Queen (Tündérkirálynő) nyitózenéje, majd ennek az örömteliségnek mintegy ellenpólusaként Dido búcsúja, melynek „Remember me” sorai félelmetes erővel rázták meg a termet. Bár korábban Anna Reinhold mély hangjaiban éreztem némi visszafogottságot, Dido áriájának érzelemgazdagságával átszakított minden gátat.

Dowland dalai – melyek egyfajta extra meglepetésként kerültek a nyitókoncert programjába – különleges színfoltjává váltak az estének. Thomas Dunford érzékeny lantjátéka és Anna Reinhold bensőséges éneke idilli reneszánsz világot idéztek meg. A hangverseny végig üdítő sokszínűségében viszont ekkor először azt éreztem, hogy bár gyönyörűek Dowland darabjai, mégis nehezemre esik belülről az ezáltal a zene által megkövetelt módon lelassítani. Egy átlagos koncertnél már bátran mondanám, hogy a szinte két estére is elegendő program feszegeti azt a határt, amíg az ember igazán intenzív figyelemmel képes követni az előadást, ilyen ihletett zenélésnél azonban ezek a határok egészen másképp alakulnak.

Hiába volt mögöttünk Veress, Schumann, Kreisler, Purcell és Dowland zenéje, Sosztakovics oktettje olyan erővel robbant be a Nagyterembe, hogy szinte kapaszkodnunk kellett a székekbe, hogy lépést tartsunk a zenészekkel. Kelemen Barnabás, Vilde Frang, Kokas Katalin, Homoki Gábor, Maxim Rysanov, Bársony Péter, Fenyő László és Kokas Dóra elképesztő lendülettel játszottak, és senkiben nem hagytak kétséget afelől, hogy az alig 18 éves Sosztakovics által írt Prelűd és Scherzo milyen iszonyú menő és hatásos zene.

Belinszky Anna

fotók: Felvégi Andrea