playliszt

A Liszt Ferenc téri főépület újranyitása óta gyakran hallhatunk művészeket, tanárokat, diákokat beszélni arról, mennyire megváltozott a Zeneakadémia atmoszférája. Legtöbben a pezsgő életet, a termekből kiszűrődő zenét, a mindenki számára nyitott órákat, a szabadon látogatható próbákat, vagy a társasági élet valaha egyik legfontosabb színterének számító márványpultok szabadságát hiányolják. "Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi." - gondolhatnánk. A Fesztiválakadémia azonban bebizonyította, hogy igenis, van élet a Liszt Ferenc téri zenepalota falai között.

"Sok szép zenét hallottunk kiváló előadásokban, de a sportteljesítmény közben nem sikerült megfigyelni és megízlelgetni igazán a tájat és annak szépségeit." - zártam a Fesztiválakadémia vasárnapi koncertjének hátulütőiről szóló cikkemet. A tapasztaltabb és a legkitartóbb futóknak azért volt miben gyönyörködniük, sok minden történt a fesztivál zárókoncertjén.

Varietas delectat, azaz a változatosság gyönyörködtet - a Fesztiválakadémia nyitókoncertjének ajánlójaként is olvasható mondat akár mottója is lehetne a rendezvény első estéjének. Hogy rögtön előre szaladjak, a Fesztiválakadémia művészeinek igaza volt: Veress Sándor, Schumann, Kreisler, Purcell és Sosztakovics művei tökéletesen megférnek egymás mellett. És nemcsak megférnek, de közelségük olyan izgalmas színeket és frissességet kölcsönöz egymásnak, amely csak a legkülönlegesebb koncertprogramok sajátja.

Mit tehet a koncertszervező annak érdekében, hogy megteljen a hangversenyterem? Nos, elővehet unalomig játszott slágerműveket, meghívhat méregdrága sztárelőadókat vagy folyamodhat valami más, kreatív módszerhez. A Zeneakadémia egyik idei ötlete a "legendás koncertek" sorozat, melynek keretében olyan nevezetessé vált nagytermi hangversenyeket elevenítenek fel, mint Bartók és Pásztory Ditta búcsúkoncertje, a II. világháborút követő első zeneakadémiai hangverseny vagy Kodály 1918. május 7-i szerzői estje. Az utóbbi koncert "újrajátszására" december 16-án, Kodály születésnapján került sor.