playliszt

Várjon Dénes és Simon Izabella május 7-én újra közös koncertet ad a Zeneakadémián. A zongorista házaspárral a négykezes intimitásáról, a műsor összeállításáról, barátságokról és tervekről is beszélgettünk.

Beszéljünk kicsit az improvizációról…

Forrest Gump barátja, BB hosszasan meséli Forrestnek, mennyi féle rákból készült ételt ismer. Én nem bocsátkoznék ekkora listázásba, csupán néhány, piano-típusokról szóló gondolatot szeretnék megosztani, amelyek David Fray játéka kapcsán jutottak eszembe. De induljunk kicsit messzebbről…

Várjatok egy kicsit… hol is kezdjem… Tudjátok, nehéz általánosan beszélni olyan hangversenyről, amely zenei stílusát tekintve más és más és teljesen más darabokból áll össze. Talán nem is szükséges; mondjuk azt, hogy április 28-án este három koncerten voltam a Zeneakadémián, amelyeken végig a Musiciens Libres és az Anima Musicae együttesek játszottak.

Astor Piazzolla az argentin és az uruguayi nagyvárosi folklórra - ami többféle táncból áll, de az egyszerűség kedvéért beszéljünk "csak" a tangóról - úgy tekintett, mint Stravinsky vagy Bartók a népzenére: olyan önálló, a maga nemében teljes zenei nyelvként kezelte, melyen termékeny párbeszédet lehet folytatni a nyugati zene tradíciójával, mely képes integrálni a klasszikus zene műfajait, kompozíciós technikáit, formaelveit. Piazzolla a tangó-elemekből többrétegű, komplex és árnyalt zenei jelentésű, nagy ívű kompozíciókat alkotott, melyek azonban minden pillanatban képesek voltak megőrizni a tangó eredeti tánc-funkcióját és populáris hangvételét. Ezen a nyelven meg lehetett szólalni egy slágerdal, de egy versenymű vagy egy zenetörténeti parafrázis keretei között is. S nem mellesleg: Piazzolla muzsikája maga is folklorizálódott.