AJÁNLÓ
 
10:00
2016. 07. 30.
Minden művész ismeri az érzést, amikor a koncert részletei a legutolsó pillanatban dőlnek...
A bejegyzés folyatódik
 
10:00
2016. 07. 30.
A hangversenytermek népszerű, de manapság már ritkábban játszott kedvenceit tűzte műsorára...
A bejegyzés folyatódik
 
10:00
2016. 07. 30.
A beszámoló első része itt olvasható. A Nemzeti Filharmonikusok 19 órától játszották...
A bejegyzés folyatódik
 
10:00
2016. 07. 30.
Választhatunk-e magunknak invenciózusabb programot karácsony előtt, mint hogy kipipáljuk a...
A bejegyzés folyatódik
 
10:00
2016. 07. 30.
Szeptember 26. körül Bartók halálának hetvenedik évfordulójától volt hangos a zenei sajtó...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Vannak koncertek, melyeken a darabválasztás és a megszólaltatás nívója egymást szerencsésen kiegészítve a gondtalanság illúziójába ringatják a hallgatót. Ezt élhettük át július 23-án is Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok jóvoltából. Csak a Lenkék hiányoztak…

Nemzeti Filharmonikusok NFZ Kocsis Zoltán Martonvásár Beethoven Zalai Antal Bóka Gábor
Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok a 2008-as martonvásári Beethoven-koncerten

 

A nyári koncertszezonnak immár évtizedek óta elmaradhatatlan tartozéka a Nemzeti Filharmonikusok martonvásári sorozata. Hagyományőrző rendezvény: mindig az NFZ, mindig csak Beethoven, mindig három hangverseny és mindig júliusban. Az elmúlt időszak kalendáriumait böngészve nem találtam nyomát, hogy valaha is változtatni kívántak volna ezen a jól bevált felálláson – mint ahogy meglepő módon nagyon ritka és esetleges a kritikai visszhang is: mintha a szabadtéri koncert műfaját a hazai műbírálat eleve valamiféle szükséges rosszként, a tömegek számára tett kötelező engedményként kezelné, amelyet nem érdemes a „rendes” hangversenyek mércéjével megítélni.

Lehet persze reális érveket felhozni a kirekesztő gyakorlat mellett – de szerintem jóval többet ellene. Lássunk néhányat innen is, onnan is! A szabadtéri koncertek nagy kérdését, nevezetesen hogy legyen-e hangosítás vagy sem, Martonvásárban az utóbbi javára döntötték el, és ehhez kitartóan ragaszkodnak. Tehetik is: a helyszínként szolgáló sziget fái valamiféle természetes akusztikai boltozat illúzióját keltik – ebben a környezetben egyszerűen idegenül hatna a gépiesített hang. Így viszont sok más zajjal kell megküzdenie a fellépőknek, mindenekelőtt a nyári szezonban különösen forgalmas vasúti forgaloméval (ne feledjük: az összes balatoni vonat a Brunszvik-kastély parkja mellett halad el). A probléma az elmúlt évek pályarekonstrukciója és az új elővárosi vonatok forgalomba állítása nyomán jelentősen csökkent – de azért még létezik. Másfajta, ám korántsem zavaró külső hatás is adódik persze: a természet hangjai – lombok susogása, madarak csivitelése. Létezhet-e olyan megveszekedett városi ember, akit ez zavar? Sőt, a Pastorale-szimfónia előadásához még kifejezetten illenék is…

Nemzeti Filharmonikusok NFZ Kocsis Zoltán Martonvásár Beethoven Zalai Antal Bóka Gábor
A martonvásári Brunszvik-kastély
 

Más a közönség is Martonvásárban, mint lenne a Müpában vagy a Zeneakadémián. Vannak például – nem meglepő módon – martonvásáriak, no meg sokan más környékbeli településekről. Nem mintha szociológiai kutatást végeztem volna, de az oda- és visszaút során igyekeztem megfigyelni, ki merről jött, ki merre indul, vagy éppen ki hol szállt le a vonatról. Ez a földrajzi sokszínűség feltétlen erénye a külső helyszíni fellépésnek. Igaz, így nagyobb eséllyel fordulhat elő olyan malőr, mint hogy a közönség jelentős része tapsolni kezd a Hegedűverseny első tétele után – de hát több is veszett Mohácsnál. Sokan, nagyon sokan kaphatnak itt olyan minőségű zenei élményt, amihez aztán újabb egy évig nem juthatnak hozzá. A kastély és a park varázsos hangulata mellett alighanem ez a legfőbb érv a martonvásári koncertek mellett.

No meg a produkciók színvonala! Július 23-án este két egyívású mű, a Hegedűverseny és a IV. szimfónia képezte a műsor gerincét. A szórólapot olvasgatva joggal támadhat az a benyomásunk, hogy a program tervezésekor tudatosan választottak két olyan darabot, melyek Beethoven derűs arcát reprezentálják – még ha az ilyesfajta jelzők szükségszerűen vezethetnek minket tévútra egy-egy mű vagy előadás értékelésekor. Hiszen a vidámság, a derű, a napfényesség – és sorolhatnánk tovább az önmagukban nem teljesen kielégítő jelzőket – semmiképp sem lehetnek a súlytalanság szinonimái, noha a magyar kultúrafogyasztó valamiért hajlamos ezt hinni. Nem, ami derűs, az éppenséggel lehet nagyon fajsúlyos is: a szóban forgó Beethoven-művekről is félreértés lenne azt állítani, hogy nem olyan tartalmas vagy mély kompozíciók, mint, teszem azt, a népszerűségben verhetetlen páratlan sorszámú szimfóniák. Egy ilyesfajta műsor-összeállítás tehát különleges feladatot ró az előadókra: a megszólaltatás nem lehet sem túl súlyos, sem túl felületes – szórakoztatva kell üzennie.

Nemzeti Filharmonikusok NFZ Kocsis Zoltán Martonvásár Beethoven Zalai Antal Bóka Gábor
Zalai Antal
 

Kocsis Zoltán, úgy vélem, eltalálta a helyes arányokat. A lendületes, de sosem rohanó tempók szavatoltak a könnyedségért; a telt, de sosem tömött hangzás súlyt adott mindannak, ami megszólalt. A zenekari játék kidolgozottsága egyáltalán nem keltett olyan benyomást, hogy bárki is félvállról venné a fellépést: ellenkezőleg, az együttes számos olyan pillanattal ajándékozott meg ezen az estén, melyeket a teljes évad legszebb élményei között raktározhatunk el magunkban – különösen a versenymű és a szimfónia lassú tételeiben. Zalai Antal, a Hegedűverseny szólistája pontosan eltalálta a hangszeres virtuozitás és a klasszikus formálás egyensúlyát; játékában mindkét ízlésvilág rajongói egyformán gyönyörködhettek. Különösen értékesnek találtam megformálásában az első tételt. Ez a kimért tempójú, visszafogott hangulatú, egyszerű dallamokra épülő muzsika minden hegedűművész próbaköve: aki ezt tartalmasan tudja megszólaltatni, az valóban mestere hangszerének. Zalai pedig kétséget sem hagyott afelől, hogy ő is ehhez a táborhoz tartozik. Miként Kocsis sem afelől, hogy Beethovent is azon szerzők közé kell sorolnunk, akiknek zenéjéhez e nagy muzsikusnak különös affinitása van. A zenekari játék már magasztalt erényei mellett ugyanis az egész koncertet áthatotta valamiféle személyesség, amely a hallgatóságra is (de jelen sorok írójára bizonyosan) átsugárzott.

Ennyi szépség mellett csupán egy apró hiányról számolhatunk be: egyetlen Lenke sem ült a nézőtéren. Hogy ez miért fontos? A műsort bevezető Névnapi nyitányt az előadók szerették volna az aznap névnapjukat ünneplőknek – történetesen a Lenkéknek – ajánlani. Mivel ilyen egy sem akadt a helyszínen, talán ez a kis beszámoló segít hírét vinni, hogy múlt szombaton milyen nagyszerű muzsika is szólalt meg a Lenkék tiszteletére, milyen kiváló előadásban…

 

Bóka Gábor

0 Komment