playliszt

Eötvös Péter Senza Sangue című operájának premierjére készülnek a New York-i Filharmonikusok: a művet a zenekar Alan Gilbert vezényletével koncertszerű előadáson szólaltatja meg május 1-jén Kölnben. Az Eötvös-féle pszichothriller, mely Alessandro Baricco 2002-ben megjelent kisregényén alapul, eredetileg a Kékszakállú párdarabjának készült. Bár a New York-iak Schubert „Befejezetlen” szimfóniájával játsszák egy koncerten a művet, hamarosan Eötvös elképzelése is megvalósul – a 2016-os színpadi premieren a Kékszakállúval együtt vezényelheti a darabot Avignonban, Franciaországban. Az új opera egyik próbájának szünetében a zeneszerző a New York Timesnak a mű születéséről és a műfajjal való kapcsolatának izgalmas fordulatairól is mesélt.

A Senza Sangue Eötvös tizedik operájaként szinte valószínűtlennek tűnő mérföldkő a zeneszerző életében, aki fiatalon még arra esküdött, hogy soha nem fog operát írni. Mocskosnak tartotta a műfajt, amelyből hiányzott mindaz a precizitás, ami őt az elektronikus zeneszerzésben igazán vonzotta, és az első operája is tulajdonképpen egy félreértésnek köszönhetően született. 1986-ban Boulez felkérésére, az újonnan alapított Ensemble Intercontemporain számára írt Chinese Opera címmel zenekari művet, melynek az elnevezése úgy összezavarta a karmester Kent Naganót, hogy rögtön felajánlotta, hogy a lyoni operában színpadi változatban is előadatja a művet. Eötvösnek kellett közölnie vele a szomorú hírt, hogy zenekari darabról van szó, a félreértésnek azonban szokatlanul jó vége lett, hiszen Nagano a felkérést végül egy új (ezúttal igazi) opera megírására terjesztette ki. Tizenkét év elteltével így született meg Eötvös Péter első operája, a Három nővér, melyet 1998-as premierje óta több mint egy tucat különböző előadásban mintegy 140 alkalommal játszottak színpadon.

Eötvöst régóta foglalkoztatta, hogy olyan operát komponáljon, amely a Kékszakállú előadásainak alkalmával annak adekvát párdarabja lehet. Úgy találta ugyanis, hogy az ezzel a céllal játszott művek, mint amilyen például Schönberg pszichoanalitikus drámája, az Erwartung is, sokszor a Bartók-darab árnyékában nem bizonyulnak kielégítőnek. „A feleségemmel állandóan olvasunk, és állandóan keressük azokat a műveket, amelyekben ott rejlik az operai potenciál. Számomra az a döntő, hogy mindezt hallom-e. Ahogy a gyomromban elkezd formálódni a hanggomolyag, ki tudom bogozni, és el tudok kezdeni dolgozni vele.” – foglalta össze az operakomponálás kezdeti lépéseit a zeneszerző.

Az opera alapjául szolgáló Baricco-kisregény a közelmúltban, egy spanyol anyanyelvű, véres polgárháború sújtotta országban játszódik. A történet főhőse Nina, aki fiatal lányként apja és testvére három gyilkosa elől egy földbe ásott lyukba menekül. Az egyik támadó felfedezi, ám mégsem árulja el őt. Évtizedekkel később a lány egy lottóárus bódéban talál rá újra a férfira, aki rémülten ismeri fel őt. A másik két gyilkos homályos körülmények között már meghalt: vajon ő lesz a következő? És mi van, ha az operaszerző mégis másképp ragadja meg a történetet?

Eötvös állandó alkotótársa és felesége, Mezei Mária az eredeti szöveget lecsiszolva készítette el a librettót, melynek középpontjában egy férfi és egy nő traumáinak kölcsönös vizsgálata és megértése áll. Az opera az ő találkozásukkal és a gyilkosság villanóképeivel kezdődik. Mindvégig folyamatos kétségben vagyunk afelől, hogy valóban a nő áll-e a férfi bűntársainak halála mögött, és soha nem tudhatjuk, mit fog lépni, mire készül a következő pillanatban. A Vértelenül hősnője szinte torz tükrévé válik a Kékszakállú Juditjának, aki kitartóan próbálja feltárni férje múltját – még akkor is, ha ez akár az életébe kerül.

A Senza Sangue zenéjének homályos, ködös disszonanciái időről időre kegyetlen robbanásokká sűrűsödnek – így tartva fenn végig a hitchcocki szintű feszültséget. A mű szólistái a bemutatón és az azt követő turné előadásain egyébként nem kisebb énekesek, mint Anne Sofie von Otter és Russel Braun lesznek. Bár Eötvös ugyanazt a zenekart alkalmazza, mint a Kékszakállúban Bartók, mégis meghatározhatatlanabb hangzásra törekszik. „Bartók zenéje konkrétabb, illusztratívabb” – teszi hozzá. „Azt szerettem volna, ha a zeném a szereplők pszichológiai állapotának teremt alapot úgy, ahogyan egy jó filmzeneszerző készíti elő a nézőt arra, ami történni fog.”

„Minden operámat színházi darabnak tartom” – fogalmaz a zeneszerző. „A szereplők mindent valós időben énekelnek, olyan tempóban, ahogy egyébként mondani tudnák a szöveget. Nem terítem szét a magánhangzókat, és nem torzítom el a nyelvet – leginkább a cselekmény érdekében nem. A színpadon történésekre, folyamatos feszültségre van szükség.” Míg Verdi operái állóképekből épülnek fel, és úgy tudnak működni, hogy az énekes csak „kiáll a színpad előterébe és énekel”, addig ez az út Eötvös számára „már nem elképzelhető többé”.

Ha a kölni bemutatón nem is lehetünk ott, a mű egy év múlva itthon is színpadra kerül: Eötvös Péter új operáját Alföldi Róbert rendezésében, a franciaországi Opéra Théatre d'Avignon társulatával láthatja a magyar közönség 2016 nyarán az Armel Operafesztiválon.

Belinszky Anna

via The New York Times