playliszt

"Sok szép zenét hallottunk kiváló előadásokban, de a sportteljesítmény közben nem sikerült megfigyelni és megízlelgetni igazán a tájat és annak szépségeit." - zártam a Fesztiválakadémia vasárnapi koncertjének hátulütőiről szóló cikkemet. A tapasztaltabb és a legkitartóbb futóknak azért volt miben gyönyörködniük, sok minden történt a fesztivál zárókoncertjén.

Vasárnapra azt már megszokhattuk, hogy a Fesztiválakadémia koncertjeinek műsora hosszabb, mint egy átlag hangversenyé. Bősze Ádám azt is elmondta, hogy ezért a művészek felelősek, akik, ha már így összeverődtek, minél többet szeretnének játszani a közönségnek. Ennek nyilvánvalóan örülünk. De valahol meg kell húzni a határt. A zárókoncerten nem sikerült.

Szerencsére egyre több kamarazenei fesztivál van Magyarországon, így számos művésszel lehet beszélni arról, kinek mit jelent ez a műfaj. Intimitás, személyes harmónia, közös nevező és ízlés, bizalom, egymásra hangoltság - ilyen és hasonló fogalmak kerülnek szóba ezeken a beszélgetéseken. A Fesztiválakadémia esti koncertjein többször átélhettük ezt az életérzést. De hogy alakul ki mindez? A matinékoncerteken a művészek épp ezt mutatták be a közönségnek.

A sok műsor- és időpontváltozás, a programok csereberéje és minden egyéb bonyodalom mellett, melyek egy első alkalommal megrendezett fesztivál sajátjai, a Fesztiválakadémián, úgy tűnik, egy dolog biztosan állandó: az esti hangversenyek minősége. Szombaton is.

Varietas delectat, azaz a változatosság gyönyörködtet - a Fesztiválakadémia nyitókoncertjének ajánlójaként is olvasható mondat akár mottója is lehetne a rendezvény első estéjének. Hogy rögtön előre szaladjak, a Fesztiválakadémia művészeinek igaza volt: Veress Sándor, Schumann, Kreisler, Purcell és Sosztakovics művei tökéletesen megférnek egymás mellett. És nemcsak megférnek, de közelségük olyan izgalmas színeket és frissességet kölcsönöz egymásnak, amely csak a legkülönlegesebb koncertprogramok sajátja.